Hír: Dr. Seregély István egri érsek magánjellegű megbeszélésen fogadta Szekeres Imre képviselőt, az MSZP elnökhelyettesét, a karrierjét boldogult Pap János veszprémi MSZMP-előember szárnyai alatt indító hajdani KISZ-vezetőt. Hírek szerint a Szekeres kezdeményezte találkozó kölcsönösen tárgyilagos és őszinte légkörben zajlott. Szekeres Imre az egyházi intézmények helyzete iránt érdeklődött, külön kitért a jászapáti Kisboldogasszony plébániatemplomának felújítására. (Imre igen szívén viseli a plébániatemplom körül történteket, voksolás előtt különösen.) A hír megnyugvással töltötte el Jászapáti hívő katolikusait – ha Szekeres velünk, ki ellenünk?
Azért csak ideírom, hogy a jászapáti templom felújítása már megtörtént a Fidesz-kormány idején, méghozzá önerőből, illetőleg a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Széchenyi-terv jóvoltából. Szekeres (Vidám) Imrének ehhez annyi köze, mint hajdúnak a harangöntéshez. A derűs államférfi mindenesetre megnyugtatta az egri érseket, hogy egyet se féljen, ha ők nyernek, s kiírják a templomfelújítási pályázatot, masszívan segíteni fog. A hatalomért mindent… Bízom érsek uramban, ő biztosan átlát a szitán. Én misét mondatnék Imréért.

„Telefonozott az úszómester” – megszólalt a Palatinus tragédia szemtanúja