Ki kell mondani, hogy a kormányzás nem üzlet, hanem bizalom, emberség kérdése – hangoztatta Orbán Viktor évértékelő beszélgetéssorozatának dombóvári állomásán tegnap, ahol a konzultáció középpontjában a munka, illetve a munkanélküliség hazai helyzete állt. Bejelentette, ha pártja kapja meg tavasszal a választóktól a bizalmat, az új kormány július 1-jétől, az új költségvetés megalkotásakor – mivel a mostani büdzsé már úgyis összeomlott – egyetlen radikális lépéssel 29 százalékról 19 százalékra, azaz 30 százalékkal csökkenti a társadalombiztosítási járulékot. A Fidesz ettől az intézkedéstől azt várja, hogy még idén több tízezer új munkahely létesül. Orbán annak kapcsán beszélt erről, hogy jelenleg 400 ezer a nyilvántartott tartós állástalanok száma, és csaknem 300 ezren vannak olyanok, akik csak időnként jutnak munkához. Ha ez a kétmegyényi ember, aki egyébként dolgozni szeretne, munkához jutna, a magyar gazdaság minden baja szinte egy csapásra megoldódna. Márpedig – indokolta Orbán a tb-járulék csökkentését célzó tervüket – most a magas adó- és járulékterhek jelentik a gátját annak, hogy
a kis- és középvállalkozások a jelenleginél több munkaerőt alkalmazzanak.
*
A Fidesz elnöke hangsúlyozta: mielőbb el kellene érni, hogy a munka visszakapja becsületét, azt tisztességgel megfizessék, hiszen ha egy gazdaság a spekulációra épül mindig több lesz a vesztesek, mint a győztesek száma. A munka megbecsülése szerinte azt jelenti, hogy azért mindig többet kell kapni, mint a nyugdíjért vagy a segélyért. Leszögezte, helytelennek tartja, ha kevesebbet kell adózni a tőke-, mint a munkajövedelmek után. Az adórendszer egészéről szólva úgy vélekedett, hogy az család- és magyarellenes. Megerősítette, hogy a Fidesz szerint radikális változtatásra van szükség ezen a területen is.
A Fidesz a munka világával öszszefüggő javaslatai kapcsán a volt miniszterelnök kiemelte, hogy növelni kellene a részmunkaidős állások számát. – Ha Magyarországon olyan arányú lenne a részmunkaidő a teljes munkaidős foglalkoztatáshoz képest, mint az uniós országok átlagában, akkor hazánkban 500 ezer új munkahely jönne létre – jelentette ki, utalva arra, hogy nálunk a részmunkaidős állások aránya mindössze 3–3,5 százalék, míg Európában ez az arány eléri a 30–35 százalékot. A részmunkaidős foglalkoztatás megoldást jelenthetne a nők foglalkoztatási problémáira. Orbán Viktor, aki a Fideszhez előzetesen e-mailben és sms-ben elküldött kérdések alapján tartotta meg dombóvári beszédét, ezúttal a hallgatóság körében elhangzott felvetésekre is válaszolt. Egy ilyen, a helyszínen felvetett kérdés kapcsán beszélt Orbán a pályakezdő fiatalok helyzetéről, hangsúlyozva, arányuk ma rendkívül magas, 20 százalék. Bírálólag szólt a pártelnök Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azon kijelentéséről, amely a magyar ifjúság külföldi boldogulását szorgalmazta. – A fiatalok még jól neveltek, félénkek, szemben velem, és nem mondják, amit ilyenkor mondani kellene annak, aki azt tanácsolja nekünk, hogy menjünk külföldre, ha boldogulni akarunk. Menjen el ő, megleszünk mi nélküle – fogalmazott Orbán. A pedagógusok körében elharapózott munkanélküliségről szólva Orbán kitért arra, hogy változtatásra van szükség a felsőoktatásban. Mint mondta, sokkal szervezettebb, központilag irányított, ám az egyetemek autonómiáját nem sértő egyetemi és főiskolai képzés kell Magyarországon.
Az állásteremtésben központi szerepet betöltő kis- és középvállalkozásokkal összefüggésben kiemelte – a jelenlegi kormányzat támogatási politikájával szemben, amely alapvetően a hitelekre összpontosít –, a Fidesz továbbra is kitart a tőkejuttatások politikája mellett. Hangsúlyozta, szerinte elengedhetetlen a patrióta, a nemzeti tőkét támogató gazdaságpolitika. Sajnálattal állapította meg: oda jutottunk, hogy egy nagy ázsiai gumigyártó cég – utalt a Hankookra – több támogatást kap az államtól, mint az összes hazai kis- és középvállalkozó. – Magyarországon a következő években semmi nem lehet fontosabb, mint a magyar ember, a magyar munkavállaló, a magyar termék és a magyar föld – jelentette ki. Megjegyezte, hogy a Fidesz tervbe vette a tisztességes kereskedelemről szóló törvény megalkotását, hiszen tarthatatlannak tartják, hogy a nagykereskedelmi láncok sokszor a beszerzési ár alatt értékesítik a magyar termékeket. A gazdákat tömörítő szervezetekkel folytatott konzultációi alapján Orbán úgy vélte, a magyar gazdavilág még egyszer nem él túl a mostanihoz hasonló négy esztendőt.
A MÁV-ról szólva azt hangoztatta, vissza kell adni a MÁV-ot a vasutasoknak. Utalt arra, hogy megállapodási javaslatot tárt a helyi vasút képviselői elé, amikor tegnap konzultált velük. Ennek lényege, hogy a következő hónapokban együtt próbálják megakadályozni a vasút privatizációját.
– Magyarország többre képes, mint amit az elmúlt években elért – jelentette ki a volt kormányfő, hozzátéve: a legfőbb bajnak azt tartja, hogy az ország egyik fele lemondó, már azzal is elégedett, ha a holnap nem lesz rosszabb mint a ma. Mint fogalmazott, döntő kérdése a változásnak, hogy képesek vagyunk-e hadat üzenni a beletörődésnek.
bemutatkozók. Kövér László szerint az elmúlt négy év az elmulasztott lehetőségek időszaka volt. A Fidesz választmányi elnöke ezt tegnap mondta Tapolcán, ahol bemutatta a párt országgyűlési képviselőjelöltjét, Lasztovicza Jenőt. – A kormány a nagy hangzavarral próbálja a lázas semmittevést leplezni, ezért a propagandára egyre több pénzt fordít. Úgy véli, ez az a terep, ahol élve médiafölényükkel, még valamelyes sikerre számíthatnak. – A Fidesz változást akar az országban a 2006-os országgyűlési választásokon, de Debrecenben azt kéri, hogy a régi jelölteket támogassák a polgárok – jelentette ki Varga Mihály, a párt alelnöke a cívisvárosban tegnap, amikor bemutatta pártja országgyűlési képviselőjelöltjeit. Pósán Lászlót, Halász Jánost és Kósa Lajost. A nap folyamán több helyszínen mutatták be a Fidesz–KDNP-szövetség képviselőjelöltjeit a két párt meghatározó politikusai. (MN)