Jövő héten magánkézbe kerül a Rehab

Hunyor Erna
2006. 01. 27. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Várhatóan már a jövő héten új tulajdonosa lesz a Rehab – Rehabilitációs és Orvostechnikai Eszközöket Gyártó és Forgalmazó Rt.-nek, ám nem a már korábban nyertesnek kikiáltott MPW konzorcium – tudtuk meg. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. kommunikációs igazgatója, Ora-vecz Péter tegnap lapunknak elmondta: írásban, a törvényes határidőn belül jelezte a vagyonkezelőnek a Rehab Rt. MRP-szervezete, hogy élni kíván opciós jogával. Ez pedig azt jelenti, hogy a kisebbségi tulajdonost és a munkavállalókat összefogó konzorciumnak ugyanazokat a garanciákat kellett vállalnia, mint amit az MPW konzorciuma ajánlatában garantált. Emellett nem a pályázatában eredetileg megjelölt, hanem az MPW által ajánlott 750 millió forintos vételárat kell kifizetnie. Oravecz közölte: ezen vállalásoknak a konzorcium eleget tett, így már várhatóan a jövő héten aláírhatja az ÁPV Rt. a Rehab Rt. 50 százalék plusz egy szavazatnyi részvénycsomagjára kiírt nyilvános, egyfordulós pályázat nyertesével az adásvételi szerződést.
Az ÁPV Rt. eredetileg az alábbi sorrendet határozta meg: az első helyezett ajánlattevő az MPW konzorcium volt, amelyet a Mobil Petrol 2000 Kft. és az A. W. W. Impex Kft. konzorciuma alkot, a második az RH Invest Vagyonkezelő Kft., a harmadik a DDGÉP Kft., a negyedik a Rehab Rt. MRP-szervezete, a társaság vezetőit tömörítő Pannon Befektetési Kft., a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és a Herbária Rt. konzorciuma lett. Eredetileg az MPW konzorcium ajánlata 750 millió forintot tett ki, a további két helyezett mintegy 700 millió forintot, míg a dolgozók és a menedzsment konzorciuma a minimumárat, 600 millió forint körüli összeget ajánlott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.