Összeomlott az a lobbicég, amely a korrupció miatt lebukott lobbista, Jack Abramoff mögött állt, és szoros kapcsolatban volt a posztjáról végleg távozott republikánus képviselőházi frakcióvezetővel, Tom DeLayjel – derül ki az amerikai médiumok tegnapi tudósításaiból, amelyek szorosan követik az amerikai demokrácia mindennapi gyakorlatára sötét árnyékot vető ügy fejleményeit. Az Alexander Strategy Group nevű cég – amelynek vezetője korábban DeLay beosztottja volt, s ugyanő négy évig alkalmazta a képviselő feleségét is – csak vállalkozásfejlesztési ágazatát működteti tovább, 1998 óta virágzó lobbitevékenységének búcsút inthet azzal, hogy legértékesebb kapcsolata véglegesen távozott vezető pozíciójából. Az ügyet bonyolítja, hogy a cég több embere szoros kapcsolatban volt Abramoffal, aki azzal, hogy vállalta az együttműködést az igazságszolgáltatással, alighanem lebuktatja majd a korrupciós ügyben érintett kapcsolatait.
Közben a szenátusban tegnap meghallgatták az elnök legfelső bíróságba szánt jelöltjét. A konzervatív Samuel Alito bíró kinevezéséhez vezető eljárás akár rutin is lehetne, ha a döntés egyik tétje, nem az lenne, hogy háborús időkben meddig terjedjen az elnök hatalma. Ha ebben a kérdésben a kisebbségi demokraták nem kapnak számukra elfogadható választ, obstrukcióval késleltethetik Alito jóváhagyását.
Új repülőgép-hordozót épít Franciaország















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!