Kassán a szlovák gép roncsa

Rendőri felvezetéssel öt szlovák honvédségi teherautó szállította haza tegnap délután a csütörtökön este Borsod-Abaúj-Zemplénben lezuhant AN–24-es szállítórepülő roncsait.

Tolcsvai L. László
2006. 01. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Hejce közelében bekövetkezett légi katasztrófa negyvenkét áldozatának holttestét még pénteken hazavitték.
Hősies küzdelmet folytattak a szlovák katonák a hét végén a gép maradványainak összegyűjtéséért a Borsó-hegyen, ahol tegnap délután mínusz 17 Celsius-fokot mértek, s óránként nyolcvan kilométeres szél fújt – nyilatkozta Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője. Megkerült az AN–24-es fekete doboza, amit szintén Szlovákiába küldtek, hogy ott a két ország polgári és katonai légügyi hatóságainak szakértői együtt vizsgálhassák meg.
*
Lapunk úgy értesült, egy kassai hangárban próbálják majd összeilleszteni a katonai gép darabjait, s csak azután tudhatunk meg pontos részleteket a katasztrófa okairól.
Hejce példát mutatott, hiszen a mentőalakulatok tagjainak melegedővé alakították át a polgármesteri hivatalt, s forró teával, étellel kínálták csütörtök estétől tegnap délutánig a katasztrófa helyszínén dolgozó magyar, illetve szlovák parancsnokokat, katonákat, rendőröket, tűzoltókat. A fonyi polgármester például háromszáz adag babgulyást készíttetett, ugyanakkor háromszáz kilogramm kenyeret, ötven kilogramm húst, kolbászt és szalámit hoztak a környék vállalkozói. A két ország helyszínen tartózkodó szakemberei részvételével tegnap szentmisét tartottak.
Kérdésünkre válaszolva Sulyok János encsi rendőrkapitány elárulta: Rohály Csaba és Szakszon István gönci rendőrök találtak rá a 27 éves Martin Farkasra, az egyetlen túlélőre csütörtökön este a repülőgép lezuhanása után másfél órával. A sérültet Niva terepjárójukkal szállították a hejcei erdészház mellett várakozó szerencsi mentőhöz. Az orvosnő angolul beszélt a sebesülttel, majd a ugyanez a jármű vitte tovább Kassára a szerencsés katonát.
A kassai Louis Pasteur Kórház főorvosa, Peter Belus tegnap kora délután közölte, hogy az agyduzzanattal járó fejsérülést szenvedett Farkast már szombaton este lekapcsolták a lélegeztetőgépről és művi altatását fokozatosan megszüntették – jelentette az MTI. A fiatalember tegnap már szót válthatott a feleségével és az édesanyjával.
Várhatóan csütörtökön vesznek búcsút a negyvenkét áldozattól – közölte a távirati iroda Juraj Liska szlovák védelmi miniszterre hivatkozva. Az állami gyászszertartást Kassán vagy Eperjesen tartják meg, de végleges döntés csak akkor születik, ha már minden halottat azonosítottak. A tárcavezető kijelentette: nem látják okát annak, hogy az Antonov–24-es repülőgép balesete miatt kivonják a forgalomból a szlovák légierő állományában még használatban levő további három ilyen légi járművet.
Lapzártakor érkezett a hír: valószínűleg szlovákiai magyar áldozatai is vannak a szerencsétlenségnek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.