Kátyúban

Dübörgő gazdaság mellett nem vizionál nemzethalált a kormányoldal, ha az ellenzék izmos választási ígéretekkel áll elő. Egy kirobbanóan sikeres országban, amelynek gazdasági teljesítményét irigykedve szemlélik a szerencsétlenebb sorsú németek vagy spanyolok, bátran lehet magasabb bérekkel, nyugdíjakkal, alacsonyabb közterhekkel számolni. Mire volt jó az ország- és költséghatárt nem ismerő hirdetési kampány, ha még a megrendelőt, a magyar kormányt sem tudta meggyőzni?
Mintha a kormányzó szocialisták az év végéig eldurrogtatták volna patronjaikat, mintha meglepné őket, hogy a győzelemre hajtó ellenfél a választás közeledtével csábító ígéretekkel próbál újabb és újabb támogatókat maga mellé állítani. Furcsa kártyapartihoz kezd hasonlítani a választási küzdelem, amelyben mindenki a másik lapjait szeretné látni, miközben azok egymás után az asztalra kerülnek. Először az őszi imázskampányát és a száz lépés nevet viselő kormányzási kísérletét ügyesen menedzselő, riválisa mellé felzárkózó MSZP kezdte kiteríteni lapjait. A korai kampánystart jegyében az időközi kormányfő és pártja fergeteges licitbe kezdett; úgy látszott, mintha a sorjázó ígéretek, a parlamenti cikluson átívelő programok elszívnák a levegőt a terveit rejtegető Fidesz elől. Ezt a folyamatot tartósan csak az aktív parlamenti munkához visszatérő Orbán Viktor tudta megakasztani javaslataival, ám a garanciatörvény-csomag pusztán bevezetőként szolgált a Szövetség „igazi” választási hadjáratához. Eközben a szocialisták megtették tétjeiket: öt évre szóló adó- és nyugdíjprogramot hirdettek meg és fogadtattak el a parlamenttel, babakötvényt alkottak, s szinte minden napra jutott a hatalompárti nyilvánosságban jól eladható, egy-egy társadalmi csoportot megcélzó gyurcsányi bejelentés.
Januárra mégis elakadni látszik az MSZP szekere: idén még nem hallottunk a párttól egyetlen új ötletet, kezdeményezést. Gyurcsány Ferenc szemmel láthatóan feszeng a kampánymegfontolásból ráhúzott báránybőrben, Hiller István pedig az ellenfelet támadó ütőemberként egyszerűen komikus. Maradt a sikerpropaganda (elszámolókampány) vagy a jobboldal iránti ellenérzéseket ébresztgető Vizsla-hisztéria. Utóbbi viszont nehézzé teszi, hogy a szocialisták ezután kedvelt kampányfegyverüket forgatva sikerrel járassák le, mocskolják ellenfelüket. Így mostanában leginkább azzal vétetik észre magukat, hogy a Fidesz terveire nemet mondva riogatnak az orbáni ígéretek megvalósításának vélt következményeivel. Pozitív állítások helyett az ellenzék ígéreteivel hadakoznak, amivel csak még inkább ráirányítják a figyelmet a gondosan kiszámított koreográfia szerint nyilvánosságra kerülő programelemekre. Az 1998-as választási kampányban hasonló volt a táncrend, bár mi tagadás, a Fidesz mostani korteskedése sokban emlékeztet a jóléti ígéretekre építő 2002-es ellenzéki MSZP-s hadjáratra is.
Tízszázalékos azonnali járulékcsökkentés, a következő ciklus végéig 14. havi nyugdíj, a gyógyszerek egy jól körülhatárolt csoportjának ingyenessé tétele – értelmes dolog (lenne) arról vitázni, hogy a munka hívó szava köré rendeződő, lassan alakot öltő Fidesz-program vállalásai teljesíthetők-e. Csakhogy a négy évvel ezelőtti ígéretzuhatag után az MSZP figyelmeztetése hiteltelen, hiszen ahhoz képest kifejezetten visszafogott az ellenzék. De ráígérni sem egyszerű, mivel a legfontosabb területeken jó előre törvényekkel kötötte gúzsba a kezét a koalíció.
Gyurcsány Ferenc és szocialistái tehát zavarban vannak. Tudják, hogy váltaniuk kell. Fognak.