Két pont, de csak az úti csomagban

Munkatársunktól
2006. 01. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Férfi kézilabda-válogatottunk már pénteken éjjel kiesett a svájci Európa-bajnokság további küzdelmeiből, így a szombati szünnap után, vasárnap Izland ellen csupán két ösztönző maradt: az önbecsülés, valamint az, hogy sikerüljön a kiemeltek közé kerülni a vb-selejtező sorsolásán. Ehhez annyi kellett volna, hogy a négy csoportutolsóból legalább mi legyünk az elsők.
Előzetesen úgy véltük, mivel a négyfős csoportokból az első három továbbjut, legrosszabb esetben az Izland elleni győzelem önmagában is elég lehet a legjobb tizenkettő közé kerüléshez. Csakhogy ez a minimálterv már péntek éjjelre meghiúsult, mert miután csapatunk 29-24-re kikapott Szerbia-Montenegrótól, Dánia és Izland 28-28-as döntetlenben „egyezett” meg. A mieink így a két hárompontos északit már semmiképpen sem érhették utol, a kétpontos szerbekkel szemben pedig az egymás elleni eredmény rangsorolta őket hátra. Ennek tudatában szomorkásan telt a szombati szünnap, majd következett az utolsó fellépés vasárnap Sursee-ban az Eb-n.
A találkozó az izlandiakat sem hozta igazán lázba, de részükről ennek egészen más oka volt. Ők ugyanis már mindenképpen továbbléptek, ráadásul az is eldőlt, hogy három ponttal. A mieinknél Szente először kezdett a kapuban – Fazekas fájós bokája miatt pihent –, Császár debütált irányítóban, Gál pedig bokasérülése ellenére is pályára lépett. Még szerencse, mert főleg az ő gólerősségének köszönhetően vezetett csapatunk, és zárta 16-14-es előnnyel az első félidőt. A másodikat aztán még határozottabban kezdte, gyorsan elhúzott öt góllal, és Mikler jó védéseivel, valamint Buday és Iváncsik Gergő találataival végig uralta is a meccset, így 35-31-re verte a vetélytársat. Ám a kiesés tényén ez nem változtat, hiszen két pontját nem a középdöntőbe viszi a magyar csapat, hanem haza.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.