Kevésbé érdekes a forintpiac

Munkatársunktól
2006. 01. 25. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Növekedett az év eleje óta a globális befektetői kockázatvállalási hajlam, a portfólióbefektetők erősítették a magas hozamú piacokon meglévő túlsúlyos pozícióikat, de ezen belül a magyar pénz- és kamatbefektetési konstrukciók általános alulsúlyozottsága az alapkezelői portfóliókban nem csökkent, sőt kissé nőtt – állt a JP Morgan felmérésében. Az alulsúlyozottság ebben az esetben azt jelenti, hogy a nemzetközi befektetők devizavásárlásaik során kevésbé részesítik a forintot előnyben a környező országok valutáihoz képest.
A nemzetközi pénzügyi szolgáltató a felmérésbe bevonta a befektetési alapok adatainak értékeit, és megvizsgálta, hogy a kelet-európai térség valuta- és kamatkonstrukcióinak pozíciója miként áll az év elején. A felmérés szerint jelenleg a magyar piac alulsúlyozottsága magasabb, mint decemberben, azaz a tavalyi év utolsó hónapjában mínusz 2,1 ponton állt a befektetői megítélés értéke, addig januárra ez a szint mínusz 2,2 pontra nőtt.
A JP Morgan felméréséből tehát kiderült, hogy a befektetési alapkezelők és pénzügyi tanácsadók a magyar piacot nem kedvelik annyira – jelenleg. Ezt mutatja az a tény is, hogy tavaly szeptemberben mínusz 1,2 ponton, míg novemberben a befektetési indikátor értéke mínusz 1,8 ponton állt, onnan csökkent a decemberi mínusz 2,0 pontos szint fölé. A szakértők a választások miatt és a gazdaság nem túl stabil állapotával magyarázták a visszaesést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.