Ferenczi László vezérőrnagyot, a Belügyminisztérium rendészeti-bűnmegelőzési helyettes államtitkárát nevezte ki Gyurcsány Ferenc kormányfő a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ (SZEBEKK) főigazgatójává – tájékoztatott Orodán Sándor, a tárca sajtófőnöke. A maffiaellenes központ második embere Jónás Endre dandártábornok, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat egykori főigazgató-helyettese lett, aki eddig is a SZEBEKK munkatársaként dolgozott. A vezetők mától hatályos kinevezése öt évre szól.
Ferenczi László minisztériumi beosztása betöltetlen marad, a feladatokat Bálint Ferenc dandártábornok, a minisztérium rendészeti főosztályvezetője megbízott humánpolitikai főcsoportfőnökként látja el. Bálint helyére ezzel egy időben Mikó István dandártábornokot, a SZEBEKK jelenlegi általános főigazgató-helyettesét nevezték ki.
A központnak január elseje óta nem volt kinevezett vezetője, ekkor járt le ugyanis az első főigazgató, Bácskai János megbízatása, akit 2003. július 24-i hatállyal függesztett fel beosztásából az ügyészség, miután a brókerbotránnyal összefüggésben bűnpártolás és államtitoksértés miatt eljárást indítottak ellene. A tábornokot első fokon elmarasztalták és lefokozták, de az ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla megsemmisítette, és új eljárás lefolytatására utasította a Csongrád Megyei Bíróságot. A per tárgyalását a katonai tanács február 13-án folytatja, és várhatóan február 25-én hirdet elsőfokú, nem jogerős határozatot.

Mostantól hősi juttatást kap az újdörögdi balesetben megsérült kormánytisztviselő