A jelentéstevő liberális– demokrata svájci Dick Marty leszögezi: gyakorlatilag hihetetlen, hogy az európai kormányok vagy legalább a kormányzati hírszerző szervek ne tudtak volna több mint száz fogoly kínzóhelyekre szállításáról.
A jelentéstevő megjegyzi, hogy Európa területét bizonyítottan használták emberek elrablására, szállítására és harmadik országoknak kiadatásukra kihallgatás és esetleges kínzás céljából. A svájci Marty megállapításaival most a kormányok térfelére került a labda, hogy elmondják az igazat. Az EU-tagság ugyanis a tagállamoknak azon határozott kötelezettségével jár, hogy betartsák az emberi jogokat. Az Európai Parlament liberális frakciójának tegnapi nyilatkozata szerint Dick Martyt számos kormány megakadályozta abban, hogy minden információ birtokába jusson.
A jelentéstevő később bírálatok kereszttüzébe került amiatt, hogy az általa letett jelentés egyes újságírók szerint nem tartalmazott semmiféle újdonságot.
*
A svájci jelentéstevő amerikai tisztségviselők és mások nyilatkozatait idézte annak alátámasztására: egybehangzó bizonyítékok mutatnak a kínzás kihelyezésére, és hogy egy ilyen kihelyezőrendszer létezik. Mint mondta: bizonyították – és nem tagadták –, hogy egyéneket elraboltak; megfosztották őket szabadságuktól, és Európába szállították ezeket az embereket, hogy olyan országoknak adják át, ahol megkínozták őket. Marty ugyanakkor hozzátette, a jelenlegi stádiumban arra nincs hivatalos, egyértelmű bizonyíték, hogy Romániában, Lengyelországban vagy más országban titkos CIA-rabtartóközpontok léteznek.
Az Európai Bizottság kedden üdvözölte a jelentést, és a bizottság nevében annak alelnöke, Franco Frattini igazságügyért, szabadságjogokért és biztonsági kérdésekért felelős biztos arra kérte az EU tagországait, hogy teljes mértékben működjenek együtt az ügyben folyó vizsgálatokkal. A román miniszterelnök mellett egyébként Ivailo Kalfine bolgár külügyminiszter január 12-én tagadta azt, hogy a CIA-nak Bulgáriában titkos börtönei lennének, és az amerikai hírszerzés foglyokat szállító gépei átrepülnének az ország légterén.
Bukarest megkönnyebbüléssel vette tudomásul az Európa Tanács jelentését. Mihai Razvan Ungureanu román külügyminiszter tegnap ismét cáfolta az állítólagos CIA-fogdákra, illetve az amerikai repülőgépek titkos romániai leszállására vonatkozó híreket, és hasonlóképpen foglalt állást Traian Basescu is. Az államfő azonban a washingtoni kongresszus küldöttségének tagjaival folytatott tegnapi bukaresti találkozóján leszögezte: éles különbséget kell tenni a fogolytáborok, illetve a román és az amerikai titkosszolgálatok közötti szoros kapcsolatok alapján működtetett, a terroristacsoportok tevékenységét megfigyelő központok között. Eközben az Evenimentul Zilei napilap tegnapi számában azt írta: a bukaresti légiforgalmi nyilvántartásokból eltűntek egyes amerikai légitársaságok 26 járatának leszállására vonatkozó adatok, mivel a román légiforgalmi rendszerből a hatvan napnál régebbi járatok adatait törlik.

Nem a gyerekmedencében történt a tragédia – megszólalt a Palatinus