Törvényjavaslatot nyújtott be a kabinet az euróbevezetés menetrendjéről, melyet még ebben a parlamenti ciklusban elfogadtatnának, így az új kormányra nézve is kötelező érvényű lenne. A Világgazdaság információi szerint a törvény lényege, hogy évente kellene bemutatni az euró bevezetéséhez szükséges programban foglaltak végrehajtását. A javaslat ugyanakkor felfüggeszti a 2004. évi költségvetésnek azt a részét, mely három évre előre meghatározta a hiánycsökkentés ütemét, mivel ezt maga a kormány is megszegte, annak ellenére, hogy saját maga fogadta el a szabályt. A magas ikerdeficit miatt ugyanis nem tisztázott, hogy pontosan milyen lépésekben és mikorra lenne megvalósítható az eurózónához történő csatlakozás. Az SZDSZ szerint nem az euró bevezetésének 2010-es időpontjáról kell törvényt alkotni, hanem azokról a reformokról, amelyek azt lehetővé teszik – közölte a liberális párt kedden az MTI-vel. „Mi, liberálisok úgy véljük: jó döntés a 2010-es dátum kitűzése, de önmagában kevés ennek törvénybe foglalása.”

Elgázolt egy embert a HÉV Sashalmon