In memoriam 1956 címmel hirdetett meg pályázatot emlékmű tervezésére a Kolozsvár Társaság. A magyar forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából a társaság tizenkét erdélyi szobrászművészt hívott meg név szerint az 1956-os szabadságharc kolozsvári emlékművének megtervezésére. Néhány nappal ezelőtt született döntés a meghívásos pályázat ügyében, ennek értelmében az erdélyi áldozatok emlékére állítandó emlékművet a temesvári Szakáts Béla szobrászművész készíti el. A három-négy méter magasra tervezett emlékmű Kolozsvár egyik zöldövezetében, a sétatér Szamos melletti sétányán kap helyet, ha zökkenőmentesen jut túl az engedélyezési procedúrán. Ez utóbbi bürokratikus folyamat már előrehaladott állapotban van Márton Áron szobra ügyében. Az erdélyi mártír püspök egész alakos, három méter magas szobrát Kolozsvár főterén, a Szent Mihály-plébániatemplom mellett tervezik elhelyezni, valamikor a tavasz folyamán. Bocskay Vince szovátai művész alkotásának darabjai még Karcagon vannak, ahol bronzba öntötték az alkotást. A több mint háromszázezres lakosú Kolozsváron jelenleg hatvanezer magyar él.
Az erdélyi Új Magyar Szó című napilap beszámolója szerint nagy átalakulás várható ebben az évben Kolozsvár belvárosában. Mint azt Boros János, a város alpolgármestere elmondta, burkolólapokkal látják el az egész főteret, ugyanis megszűnik a gépjárműforgalom a Szent Mihály-templom körül, csupán egyetlen sávon lehet majd elhaladni a központi tér mellett. A téren még megmaradt utolsó kutatóárkot ugyanakkor üveglapokkal fedik le, s a tervek szerint kis kávézókkal, teraszokkal, zöld területekkel lesz tele az így átalakított belváros. Eltűnnek a főtér két oldalán levő nemzetiszín árbocok is. A belváros átalakításának célja a turizmus fellendítése – számol be a lap, hozzátéve, hogy az erre vonatkozó munkálatok már tavasszal megkezdődnek. Emellett városi, megyei és országos pénzforrásokra vár néhány nagy projekt: a sürgősségi kórház, a filharmónia, a zenei középiskola és a stadion renoválása, illetve felépítése. A városvezetők játszóterek, zöldövezetek kialakítása mellett egy élményfürdő és egy vidámpark építését is tervezik. A merész elképzelések megvalósulási esélyeit növeli, hogy Emil Boc polgármester egyben a kormányon lévő jobbközép Demokrata Párt elnöke is.

Brutális karambol, lezárták a főutat