Korábban értékeli a múlt évet Orbán

Tábori Gabriella
2006. 01. 06. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén a megszokottól valamivel korábban, még januárban megtartja évértékelő beszédét Orbán Viktor, a Fidesz elnöke – úgy tudjuk, hogy erre egy rövidesen induló, négy helyszínt érintő országjárással készül az ellenzéki pártvezető. Az immár hagyományosnak mondható, az ország helyzetét értékelő beszéd – amely a nyolcadik lesz a sorban – megtartására ez alkalommal is a Polgári Együttműködés Egyesülete kéri fel Orbánt. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan várhatóan idén sem egy hagyományos felszólalást hallanak majd a meghívottak, hanem a Fidesz ragaszkodni fog a 2005-ös, nagyobb szövetségi rendezvényeken már bevált kérdés-válasz formához. Emlékezetes: a tavaly februári, Körcsarnokban elhangzott beszédében hirdette meg a volt miniszterelnök, hogy 2005 a nemzeti konzultáció éve, és ekkor kezdeményezte a faluparlamentek létrehozását is.
Orbán évértékelőjét a tavalyihoz hasonlóan most is több kisebb rendezvény előzi meg. A négy helyszín között lesz megyei jogú város – várhatóan Eger –, kisváros, falu és várhatóan egy fővárosi kerület is. Tavaly fordult elő először, hogy az évértékelő beszédek intézményét megújítva öt településen, öt különböző témában tartott előzetes beszélgetéseket a szövetség vezetője.
Ismert, a debreceni Főnix Csarnokban tartja évnyitó nagygyűlését a Fidesz vasárnap. A rendezvényen – amely az ország második legnagyobb, hétezer fő befogadására alkalmas sportcsarnokában lesz – beszédet mond Orbán Viktor, házigazdaként Debrecen polgármestere, Kósa Lajos, valamint Áder János, a parlamenti frakció vezetője és Semjén Zsolt, a szövetséges Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. Ezzel valójában a már a múlt év utolsó harmadában megkezdett sorozat folytatódik. Tavaly október közepén, a nemzeti konzultációt lezáró összegzés napján ugyanis – ahol felszólalásában Orbán Viktor már hangsúlyosan használta az utóbb a választási kampány hívószavává lett „változás” kifejezést – a pártelnök utalt arra, hogy hétről hétre következnek majd a fideszes rendezvények.
Alig egy héttel később, október 23-án több tízezres hallgatóság előtt mondta el ünnepi beszédét a Fidesz elnöke, hangsúlyozva azt az azóta gyakorta elhangzó mondatot, hogy „le kellene zárni egy korszakot, át kellene lépni a tegnapból a holnapba”. November eleji szövetségi gyűlésének már mottóul is azt választotta a Fidesz, hogy „Legyen 2006 a változás éve”. Itt mutatták be egyebek mellett új logójukat, amelyen már a „Fidesz – a jövő szövetsége” megnevezés olvasható.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.