Újságírókkal is találkozott hat nappal a negyvenkét halálos áldozatot követelő szlovák katonai szállítórepülőnek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejce közelében történt balesete után Martin Farkas, az egyetlen túlélő. Felesége és orvosai társaságában tartott sajtótájékoztatóján tegnap részvétet nyilvánított az elhunytak hozzátartozóinak. Miként elmondta: bajtársai elvesztése őt is mélyen érinti, mert a féléves koszovói szolgálat alatt egy nagy család lettek. A huszonhét esztendős poprádi katona köszönetet mondott a magyar mentőknek is, akik Farkas szerint szintén hozzájárultak ahhoz a csodához, hogy életben maradt. A balesetről viszont nem volt hajlandó nyilatkozni, mert egyelőre kevés részletre emlékszik, és azt is csak szakértőknek mondhatja el. Csak annyit közölt, hogy a gép hátsó részében ült és be volt szíjazva.
A repülési szakértők viszont egyre határozottabban állítják, hogy emberi hiba okozhatta a balesetet. Eddig ugyanis műszaki hibára nem bukkantak. Ezt erősítette meg Mikulás Gardecky katonai főügyész is: – Abból, amit eddig tudunk, semmi sem utal műszaki rendellenességre. A baleset vizsgáló ügyész azonban ezt csak a fekete doboz tartalmának elemzése után mondhatja ki. A Pravda szerint a repülőgép zavarmentes működéséről egy nappal korábban Martin Farkas is beszámolt a katonai nyomozóknak.

Alkesz, piás, rokinyugis – saját támogatóikat alázták porig Magyar Péterék