Felterjesztette tegnap a Fővárosi Főügyészség a Legfőbb Ügyészségre azt a panaszt, amelyet Deutsch Tamás nyújtott be a Fittelina-ügyben a feljelentés elutasítása miatt. A Legfőbb Ügyészségnek 15 napon belül kell meghoznia határozatát. A Fidesz alelnökének panasza január 11-én érkezett a Fővárosi Főügyészségre – tájékoztatott tegnap Varga Jenő szóvivő. A főügyészhelyettes ezzel helyesbítette korábbi közlését, amely szerint 10-e volt az iktatás dátuma. A hatóságnak három napja volt rá, hogy megvizsgálja, elfogadhatónak tartja-e a panaszt – ez esetben annak megfelelő, új döntést hozhatott volna. A szóvivő szerint hétfővel bezárólag megvizsgálták az esetet, majd az iratokat tegnap továbbították a Legfőbb Ügyészséghez. Itt a törvény szerint 15 napon belül kell határozni arról, helytálló-e az elsőfokú hatóság döntése.
Deutsch Tamás – mint emlékezetes – múlt év novemberében fordult az ügyészséghez a Fittelina Kft. ügyében. A cég ugyanis a korábbi években ingatlanfejlesztést végzett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és családja budai luxusvillájában. A munkálatokkal összefüggő adóelszámolás felvetette a csalás gyanúját. A Fővárosi Főügyészség az év elején bűncselekmény hiányában elutasította a fideszes politikus feljelentését. A képviselő jogorvoslati kérelmet nyújtott be a határozat ellen. Novemberi beadványának másik témájáról – a Szalay utcai ingatlanok átruházásáról – még nem döntött az ügyészség.

Sokkoló lopás: csecsemővel és babakocsival járnak a tolvajok