Medián: Szoros versenya nagy pártoknál

Munkatársunktól
2006. 01. 26. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kevesen járulnának az urnák elé a Medián január közepén elvégzett felmérése alapján, mintegy tíz százalékponttal kevesebben, mint a 2002-es választások előtti felmérések szerint. A január 6–17. közötti felmérés a szokásosnál nagyobb merítésű volt, ezúttal 2400 embert kérdeztek meg. Az így kapott eredmények szerint ha most vasárnap lennének a választások, a Fideszre a teljes népesség 33, míg a Magyar Szocialista Pártra 30 százaléka szavazna.
A Medián felmérése alapján az SZDSZ és az MDF aligha kerülne be a parlamentbe, ugyanis egyaránt 3-3 százalékon állnak. A két nagy párt szavazótábora kiegyenlítettnek látszik, és a támogatók kétharmada biztos szavazó a Fidesz és az MSZP esetében is.
A biztos szavazók körében a Fidesz–MSZP-versengés állása 47-44 százalék, így a különbség hibahatár körüli. A két kisebb parlamenti párt itt is három-három százalékon áll. Ugyanakkor a két kisebbik parlamenti párt szavazói nem ennyire elkötelezettek, ugyanis biztos szavazóik száma nem éri el az ötven százalékot sem.
A Medián a politikusok januári népszerűségét is rangsorolta. Az év első hónapjában Sólyom László köztársasági elnököt a megkérdezettek 73 százaléka találja rokonszenvesnek, ez az egy hónappal ezelőtti eredménynél hat százalékkal magasabb. A köztársasági elnököt Dávid Ibolya, Szili Katalin és Göncz Kinga követi a népszerűségi rangsorban. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke népszerűsége megegyezik, egyaránt 48 százalék.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.