Tegnap a csehországi látogatáson tartózkodó Sólyom László magyar köztársasági elnök találkozott Jirí Paroubek cseh kormányfővel, aki ismételten megerősítette, hogy a második világháború utáni jogsérelmekért való bocsánatkérés nemcsak az egykori csehszlovákiai német antifasisztákra, hanem a magyar és a lengyel nemzetiségűekre is vonatkozik. A magyar államfő és a cseh miniszterelnök találkozóján – amint arról a cseh kormányszóvivő tájékoztatott – azonban a legnagyobb figyelmet az európai együttműködés időszerű kérdéseinek és a regionális, valamint a kétoldalú együttműködésnek szentelték.
Tárgyalásai után Sólyom László a Prágai Magyar Kulturális Intézet zsúfolásig megtelt nagytermében eszmecserét folytatott a csehországi magyarok képviselőivel, akik beszámoltak neki szervezetük sokrétű munkájáról. A köztársasági elnök beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarország felelősséget érez a határon túli magyarok iránt, s ebben a felelősségben a legfőbb közjogi méltóság is osztozik. Elmondta: támogatja a kezdeményezést, hogy a határon túli magyarok jogállásának megfogalmazása bekerüljön az alkotmányba. Sólyom László a Cseh Köztársaságban élő magyarokat kultúrájuk, anyanyelvük ápolására és megőrzésére szólította fel.

Így született meg a rendszerváltoztatás legendás beszéde 1989-ben