Meghalt Rebeka

Nem sokkal hat óra előtt tegnap este meghalt a két májátültetésen átesett négyéves kislány. Járay Jenő, a Semmelweis Egyetem Transzplantációs Klinikájának vezetője azt közölte, hogy halálát súlyos tüdővérzés okozta.

2006. 01. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyermek volt az első beteg Magyarországon, akin élődonoros májátültetést hajtottak végre, sajnos sikertelenül. Először édesapja bal májlebenyét ültették a testébe, majd amikor kiderült, hogy az nem működik, az Eurotransplant nemzetközi szervcsereszervezet segítségével agyhalott donort kerestek. A második, vasárnapi operáció után még azt mondták: az új máj beindult, a kislány állapota kielégítő.
Rácz Jenő egészségügyi miniszter mára összehívta a szervátültetésben részt vevő intézmények képviselőit, akikkel Rebeka esetéről tart megbeszélést. Közben egy szívátültetésre váró tizenegy éves kisfiú szülei azt kezdeményezik, hogy gyermeküknek külföldön is keressenek donort. A beteg állapota ugyanis az elmúlt hetekben jelentősen romlott, és szerintük kicsi az esélye, hogy itthon találnak neki megfelelő szivet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.