Összesen 291 millió forintnyi jutalmat, a korábban közölt összegnél lényegesen többet fizetett az ÁPV Rt. a Budapest Airport Rt. privatizációjáért – derül ki a privatizációs ügynökség lapunkhoz eljuttatott válaszleveléből, amely szerint a BA Rt.-nél 275 millió forintot, az ÁPV Rt.-nél pedig 16 millió forintot osztottak szét a Ferihegyi repülőtér eladásáért. Az összeg többszöröse annak, amiről Vági Márton, az ÁPV Rt. vezérigazgatója a privatizációs szerződés aláírása után decemberben tájékoztatást adott, ekkor ugyanis még „csak” 25 személy öt-ötmillió forintos jutalmáról, azaz 125 millió forintról beszélt. A vagyonügynökségi tájékoztató ugyan nem részletezi a prémium szétosztását, lapunk azonban úgy tudja, hogy Hárskuti János, a BA Rt. volt vezérigazgatója rekordösszegű, több tíz millió forintos jutalomban részesült. Oravecz Péter, az ÁPV Rt. szóvivője Hárskuti prémiumát a magánosítás során felmerült „nagyon sok pluszfeladattal” indokolta. Kérdéseket vet fel a prémium meghatározásának ideje is: a mostani tájékoztatás szerint erre a pályázatok értékelése előtt került sor, azaz a privatizációs szerződés decemberi aláírásakor a jutalom összege már ismert volt.

Ez a KRESZ-szabály sokaknál kiverte a biztosítékot