Meztelen igazság

Ha botrány, akkor Ausztria. Napokkal a január elsején kezdődött osztrák elnökség előtt, nyugodtan mondhatjuk, világraszóló botrány keletkezett egy nagyplakátos kampányból, amellyel Ausztria az Osztrák Köztársaság létrejöttének hatvanadik és uniós tagságának tizedik évfordulójára kívánt emlékezni. Az unió huszonöt országát képviselő hetvenöt fiatal művészt kértek fel összesen százötven nagyplakát elkészítésére, amelyek „Európa eltérő társadalmi, történelmi és politikai fejlődését” kellett, hogy tükrözzék. A plakátok túlnyomó többsége meg is felelt az uniós normáknak, két művész azonban Európával kapcsolatos felfogását pornográf formában fejezte ki. Tanja Osztojics, aki művészi és politikai nézeteit eddig is főleg meztelen női testek segítségével mutatta be, most egy fekvő női alakkal rukkolt elő, amelynek szétvetett lábai között a kisnadrágon az unió csillagai díszlenek. A belgrádi születésű művész azonban öntudatosan vállalja alkotását: „A provokáció a specialitásom. Az élettapasztalatom arra tanít, hogy míg a művészet aligha változtatja meg rövid idő alatt a társadalmi vagy politikai realitásokat, fontos, hogy a művészet ne legyen apolitikus.” Műve kétségtelenül nem az – Európa felkínálkozására utal. Hogy ki számára, azt a másik botrányhős, a spanyol Carlos Aires alkotása jelképezi. Aires plakátján Chirac francia elnök, Erzsébet angol királynő és Bush amerikai elnök maszkját viselő meztelen alakok csoportszexet mutatnak be – Bush vitathatatlanul uralkodó pózával. A megrendelő bizonyára nem ezt várta az „Elvarázsolt erdő” (Enchanted woods) alkotójától, de úgy tűnik Carlos Aires nem csak a (valóban varázslatos szépségű) hajnali erdei táj fényképezésére képes.
A Bécsben mintegy négyszáz helyen látható nagyplakátok most a figyelem középpontjába kerültek, és a fenti két művész alkotását pornónak minősítvén a politikai skála mindkét oldalán kritizálják. A jobboldali Szabadságpárt vezetői a plakátok kiállításáért felelősök elbocsátását követelik, míg a szociáldemokraták, a művészet szabadságát hirdetve, beérik a puszta elítéléssel. Wolfgang Schüssel osztrák kancellár azzal védekezik, hogy nem volt előre tudomása a plakátok tartalmáról, azt hangsúlyozta, hogy ezeknek semmi közük a művészethez. Ugyanakkor a projektért felelős testület, közöttük Georg Springer, az osztrák nemzeti színház vezetője védelmébe vette a kritizált plakátokat, mondván, hogy azok a „globalizáció közvetlen kritikáját” jelképezik, és hogy az alsóneműn látható csillagok tulajdonképpen csak ironizálják az Európai Uniót. Mindenesetre Carlos Aires és Tanja Osztojics plakátjait kivonták a forgalomból, ami annál inkább is célszerű volt, mert az egész kiállítás január végén átvándorol Salzburgba, ahova Schüssel egy „Európa hangja” nevet viselő konferenciára várja uniós kollégáit.
Carlos Aires visszavonta alkotását, mondván, nem akarja elterelni a figyelmet más művekről, de hangsúlyozta, hogy a csoportszexes plakátjával csupán „Európa jelenlegi változási tendenciáit és a kialakuló eredményt” akarta bemutatni. Tanja Osztojics ezzel szemben egyértelműen cenzúrázásként minősítette műve eltávolítását.
Kétségtelen, hogy e botrány nem a legjobb előjel az osztrák elnökség számára, azonban Schüssel akár előnyére is fordíthatja azt. Mindössze azt a kérdést kell feltenni kollégáinak, hogy vajon a kritizált plakátok mondanivalója, vagyis Európa és Amerika viszonya, az EU sokat emlegetett közös külpolitikája, vagy az unió és állampolgárainak viszonya hogyan alakul a valóságban? A plakátok valóban ízléstelenek, de azt nehezen tagadhatná bárki, hogy amit kifejeznek, abban sok igazság van. Vajon az unió vezetőinek van-e programjuk, hogy a művek által ábrázolt megalázó helyzeten változtassanak?