Meglehetősen alacsony forgalom jellemezte a Budapesti Értéktőzsde áruszekcióját. Az Agrograin Rt. összefoglalója szerint a harmadik hetet a gyér üzletkötési kedv mellett a kisebb áringadozás jellemezte. A héten összesen 123 kontraktusra kötöttek üzletet 332 millió forint értékben. A búzaszekcióban alig volt tényleges üzlet; a jegyzések ára gyakorlatilag változatlan maradt. A takarmánykukorica ára kissé ingadozott, de végül a múlt heti szint körül alakultak. Öszszesen 90 szerződés született takarmánykukorica szállítására. Hivatalos jelentés a tavalyi kukoricatermést kilencmillió tonnásra teszi – hajszálpontos számot azonban még mindig nem lehet mondani, hiszen néhány százaléknyi termés továbbra is betakarításra vár. Megállapítható, hogy 2005-ben Magyarországon 16,3 millió tonna gabonát takarítottak be.
A gabona iránti kereskedési kedvet valószínűleg nagyban befolyásolja, hogy még mindig nem oldódtak meg hazánkban a raktározási gondok. Nem véletlen, hogy múlt hét közepén Gráf József újból segítséget kért az uniótól ahhoz, hogy Magyarország folytathassa a fölösleges gabona kiszállítását a közösség országaiba. A távirati iroda jelentése szerint a miniszter azt kérte ezen kívül Mariann Fischer Boel mezőgazdasági biztostól, hogy a tengeri kikötővel nem rendelkező országok a szállítási költségek miatt plusztámogatásban részesülhessenek. A miniszter igénybe venné azt a lehetőséget is, hogy a Nemzeti vidékfejlesztési terv keretéből három éven át 20 százalékos átcsoportosítást hajthassanak végre. A bizottság egyelőre egyik kérés teljesítéséről sem döntött, az ügyben szakértői tárgyalások folynak majd. Elképzelhető, hogy a gabonának a környezetbarát üzemanyagok teremtenek majd piacot, az EU bioetanolprogramjában hasznosulhat a felesleg.
A nemzetközi piacokon meghatározó chicagói tőzsdén a hét elején a kukorica és a búza ára is csökkent. Utóbbi a hét végére magára talált, a takarmánykukorica-jegyzések azonban alacsony szinten stabilizálódtak. A gabona piaci árának alakulását elsősorban a befektetési alapok mozgatták, mert nem volt jelentős fundamentális elem, ami erősebb lett volna a spekulációnál. Argentínából kedvező hírek jöttek, mivel a hét végén csapadékot kapott a száraz terület, Kína pedig továbbra is komoly versenyhelyzetet teremtett az amerikai kukoricaexportnak. Egy új iraki tender kissé felverte a búza árát, de ebben szerepet játszott az EU agreszszív értékesítési politikája is: Brüszszel 428 ezer tonna szabadpiaci árut értékesített kilenc euró tonnánkénti támogatással. A szójadarajegyzésekben csökkenés következett be a tőzsdén, miután jól alakult a dél-amerikai időjárás és alacsony volt az USA exporttevékenysége. Európában a madárinfluenza miatt továbbra is gyér a kereslet.

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!