Mladicsnak üzent az elnök

Sebestyén Imre
2006. 01. 06. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Borisz Tadics szerb elnök ismét megadásra szólította fel Ratko Mladics és Radovan Karadzsics volt boszniai szerb vezetőket, hágai vádlottakat. Szerinte ezzel elősegítenék a szerb állam és a nemzet jövőjének kedvező alakulását. A Wiener Zeitungnak nyilatkozva kijelentette, nagy tragédia lenne, ha a két körözöttet nem tartóztatnák le, ezt Szerbia létérdekének nevezte.
Koszovó függetlensége nem lehet az EU-csatlakozás feltétele, sem kompenzációja – hangoztatta a szerb államfő. A területcsonkítás furcsa és beteges feltétel, fogalmazott. Újabban Belgrádban – ahogy Tadics ezúttal is – csak az autonómiát emlegetik. Az „autonómiánál több, a függetlenségnél kevesebb” megfogalmazás, úgy tűnik, már nem időszerű. Tegnap egyébként Belgrádban összeült a Koszovó-tárgyalócsoport, amelynek társelnöke a szerb kormányfő, a szerb elnök és az államközösségi külügyminiszter. Ezt megelőzően Borisz Tadics Dél-Szerbiában járt, és látogatást tett a biztonsági övezetben. Volt az ottani katonai támaszponton is, ahol kijelentette, hogy az alakulatok készek eleget tenni a biztonsági kihívásoknak együttműködve a koszovói ENSZ-erőkkel.
A dél-szerbiai albánság elégedetlen volt az elnök látogatásával. Ők ugyanolyan autonómiát kérnek, mint amilyet a szerbek kapnak majd Koszovóban, ha már nem csatlakozhatnak a tartományhoz. Tadics ezt nem támogatta. Közben Koszovóban újabb incidens történt: gránátot lőttek ki a Dragas és Belgrád között közlekedő buszra, ám a gránát nem robbant fel. A minap robbanószerkezetet dobtak az albán nagykövetség épületére.



Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.