Nem tudott segíteni a kormány a legnehezebb helyzetben élők lakhatásai gondjain sem, mivel a nagy szavakkal beharangozott lakbér-támogatási program szinte azonnal megbukott – véli Mádi László, a Fidesz-frakció otthonteremtési műhelyének elnöke. Az országgyűlési képviselő véleményét arra alapozza, hogy a 3,4 milliárdos keretből mindössze 66 milliót tudtak igénybe venni a rászorulók.
A lakbér-támogatási rendszert a kormány tavaly februárban hirdette ki. Akinek a háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a 37 050 forintot, a lakbér megfizetéséhez vissza nem térítendő központi lakbértámogatást kaphat, összesen maximum 14 000 forint értékben. A pénzt csak azokon a településeken lehet igényelni, ahol az önkormányzat pályázatot nyújtott be a központi lakbértámogatás folyósítására, és teljesíti a jogszabályi feltételeket. Leitner József, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnökhelyettese lapunkat arról tájékoztatta, hogy a 3,4 milliárd forintos keretet év közben azért csoportosították át más területekre, mert a lakbértámogatás iránti igények messze elmaradtak a várakozásoktól. Így e keretből pótolták ki például a panelfelújítási programra szánt összegeket.
Az átcsoportosítás nyomán a lakbér-támogatásra szánt keretet 380 millió forintra csökkentették. Tavaly 18 önkormányzat mintegy 1600 pályázatot nyújtott be, a három évre előre lehívott összeg pedig mintegy 250 millió forintot tett ki – mondta Leitner József. A pályázatértékelő bizottság eddig egy döntést hozott tavaly szeptemberben, ami csakugyan mintegy 66 millió forintra vonatkozott. A nyertesek között található Nyíregyháza, Kaposvár és Veszprém. Velük már megkötötték a szerződést, s decemberben már valószínűleg el is kezdték folyósítani a pénzt – mondta a lakásügyi hivatal alelnöke.
Hol az otthonteremtés? Drasztikus visszaesés következett be tavaly az állam által támogatott lakáshitelezés terén: miközben a kedvezményes kölcsönök aránya 2004 első tizenegy hónapjában 64,9 százalékos volt, addig a tavalyi év ugyanebben a szakában ez az arány 39,7 százalékra csökkent le – derül ki a DEM Információs és Gazdaságkutató Iroda legfrissebb felméréséből. A pénzintézeti adatok szerint a romlás az új és a használt lakásokhoz felvett kölcsönöknél egyaránt nyomon követhető. Új lakások megvételére 2004-ben a bankok 161 milliárd forint értékben utaltak ki támogatott hiteleket, tavaly ez az összeg 105 milliárd forintra csökkent le. A szerződések száma ugyancsak viszszaesést mutat: 2004-ben 23 450 kontraktust kötöttek, míg tavaly mindössze 17 720 darabot. Ennél is nagyobb mértékű a romlás a használt lakásokra felvett kedvezményes kölcsönöknél. A 2004-ben mért 127 milliárd forinttal szemben tavaly csupán 65 milliárd forint értékben utaltak ki a bankok. (Sz. E.)

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál