Nem csak Huszein ellen folyik per

Munkatársunktól
2006. 01. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb botrányos jelenettel folytatódott tegnap Szaddám Huszein volt iraki elnök és társainak pere Bagdadban. Miután a törvényszék új elnöke, a kurd Rasid Abdel Rahman kijelentette, hogy nem enged meg politikai nyilatkozatokat, az egykori diktátor és védői kiabálva tiltakoztak. Rahman igyekezete megfigyelők szerint annak tudható be, hogy elődjének, Rizkar Aminnak a hasonló akciókkal szembeni erélytelen fellépése miatt kellett távoznia. Szó szórt követett, mígnem egymás után távoztak a tárgyalóteremből Huszein vádlott-társai, majd maga a fővádlott is. A tárgyalást végül szerdára halasztotta a törvényszék.
Ugyancsak tegnap a perben részt vevő ügyvédek és nemzetközi emberjogi aktivisták bejelentették: látszatpert indítanak George W. Bush amerikai elnök, Tony Blair brit és Ariel Saron izraeli kormányfő ellen az Irakban és a palesztin területeken elkövetett háborús bűnök miatt. A kétnapos per pénteken kezdődik Kairóban, az eseményt az Arab Jogászok Szövetsége támogatja; részt vesz rajta Ahmed Ben Bella volt algériai elnök, valamint Mahathir Mohamad volt malajziai kormányfő. A tárgyaláson Nelson Mandela volt dél-afrikai államfő elnököl majd, ha egészsége engedi.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.