Nem lehet kizárni a katonai fellépést Irán ellen – mondta hétfő este a BBC televíziónak Colin Powell volt amerikai külügyminiszter. Powell a BBC éjszakánként sugárzott, Newsnight című politikai magazinműsorában azt mondta: „első lépésként” mindenképpen az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé kell terjeszteni az iráni atomprogram felújításának ügyét. – Az viszont nyitott kérdés, hogy a Biztonsági Tanács milyen döntést hoz – tette hozzá.
Irán tegnap felszólította Nagy-Britanniát, Franciaországot és Németországot, hogy azonnal folytassa vele a tárgyalásokat az iráni atomprogramról – közölte egy iráni forrás a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) bécsi székhelyéről. A neve elhallgatását kérő tisztségviselő elmondta, hogy Dzsavad Vaidi iráni főtárgyaló, az ország legfelsőbb nemzetbiztonsági tanácsának helyettes vezetője levelet küldött az Európai Unió három országának, és ebben hangsúlyozta, hogy Irán hajlandó „tárgyalásokon eloszlatni a meglévő félreértéseket békés atomprogramjával kapcsolatban”. A levéllel az a célja Teheránnak, hogy „bebizonyítsa: a londoni tanácskozás dacára Irán elkötelezte magát a tárgyalások folytatása és amellett, hogy tárgyalásos úton találjanak megoldást” – tette hozzá. Nagy-Britannia egyébként továbbra is nyitott az iráni nukleáris kérdés olyan, tárgyalásos megoldása iránt, amellyel a doszsziét nem utalják az ENSZ BT elé – közölte kedden Londonban a brit kormányfő szóvivője. Azonban bármilyen megegyezésnek az a feltétele, hogy Irán eleget tegyen nemzetközi kötelezettségeinek – mondta a szóvivő. Nagy-Britannia, Németország és Franciaország hétfőn kezdeményezte, hogy hívják össze a NAÜ kormányzótanácsának rendkívüli ülését, hogy döntsön a BT elé utalás tárgyában, írta az MTI.
Eközben Moszkva és Kína attól tart, hogy Irán és a nemzetközi közösség közötti feszültség eszkalálódásához vezethet, ha az ügy a BT elé kerül. Moszkva hétfőn reményét fejezte ki a kompromisszumos megoldásban, mondván, Irán nem zárta ki, hogy Oroszországban végezze az urániumdúsítást. Ez az együttműködés nagyobb átláthatóságot tenne lehetővé. Izraeli küldöttség egyébként azt próbálja elérni Moszkvában, hogy az orosz vezetés szigorúbb legyen Iránnal szemben a nukleáris válságban.
A szankciók kivetése nem a legjobb és nem az egyetlen módja a nemzetközi problémák rendezésének – jelentette ki Szergej Lavrov moszkvai sajtóértekezletén azzal kapcsolatban, hogy milyen lépésekkel kellene a világközösségnek rávennie Iránt urándúsítási moratóriumának visszaállítására.
Eltűnt egy nő Zuglóban, azonosítását különleges ismertetőjelek segíthetik














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!