Oda Európa értékei?

György Zsombor
2006. 01. 28. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kommunisták rémtetteinek elítélését követelő néppárti indítvány részben elérte célját, az Európa Tanács képviselőinek többsége ugyanis rábólintott a javaslatra. A baloldal – beleértve a múlttal szembenézni képtelen kommunistákat – azonban kiharcolta, hogy a szavakon túl gyakorlati lépések ne történjenek. Már nem időszerűek a jogi lépések, s különben is, a mai kommunisták nem felelősek Sztálin bűneiért – hangzott az érvük.
Európa pedig a jelek szerint meg is elégszik ezzel, s nem tart igényt arra, hogy nyugat-európai múzeumok őrizzék az áldozatok emlékét, netán egy ünnepnapot is szánjanak rájuk. Brüsszelnek nem okoz fejfájást az sem, hogy az európai gyerekeknek valószínűleg semmit sem mond 1956. Pedig a keleti blokk által egykor áhított „szabadság” fontosságát más kontextusban ma is sokan emlegetik nyugaton.
A közösség alapértékeinek semmibevétele az uniós alkotmány megszövegezésekor szúrt először szemet igazán, amikor is egyes államok ellenállásának eredményeként a kereszténység kimaradt a dokumentumból.
E két kérdés korántsem választható el egymástól, elég csak arra gondolni, hogy az oly sokat támadott hit Magyarországtól Lengyelországig emberek millióinak jelentette egykor az egyetlen mentsvárat. Az alapvető elvek és erkölcsi értékek fontosságát viszont mára a jelek szerint elhomályosították az integráció gazdasági érdekei. A szerdai ET-beli döntés és az új hétéves költségvetést tárgyaló decemberi EU-csúcs eredményei arra engednek következtetni, hogy az európai szolidaritás elveszett, legyen szó akár a történelem áldozatairól, akár a múlt bűnei miatt máig bűnhődő szegény tagországokról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.