A Megváltó személyes jelenléte az a fundamentum, amelyen egység, harmónia és békesség épülhet – írta Erdő Péter bíboros, prímás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és D. Szebik Imre, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnöke a tegnap kezdődött ökumenikus imahét háttérfüzetében. A Krisztus-követő, azaz keresztény egyházak (katolikusok, protestánsok, ortodoxok) január harmadik hetében közös templomi alkalmakon fejezik ki egységtörekvésüket. Az országos nyitóalkalom a keresztény-keresztyén egyházi vezetők részvételével tegnap este hét órai kezdettel zajlott le a budapesti Szent István-bazilikában, ahol katolikus részről ugyancsak Erdő Péter, protestáns részről D. Szebik Imre hirdette az igét. Az imahét helyi alkalmain azonban országszerte az lesz a jellemző, hogy az egyik felekezet templomában, gyülekezeti termében mindig egy-egy valamely másik felekezethez tartozó igehirdető lép a felekezetileg vegyes hallgatóság elé. A prédikációt rendszerint közös ének és imádság egészíti ki. A keresztények ugyanis ökumenikus üzenetet is kiolvasnak Jézus Máté evangéliumában megörökített szavaiból: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
Erdő Péter az imahét kezdete előtt, szombaton szabadtéri szentmisét mutatott be az elvándorlók és menekültek világnapján, valamint Árpád-házi Szent Margit ünnepe alkalmából a Margit-szigeten.

Szülő árulta az Elf Bart az iskolában