Országjáró keresztény civilek

Joó István
2006. 01. 26. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Keresztény „roadshow-ra”, a nemzet szellemi megújulását szolgáló „terepgyakorlatra” vonul a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) és a Keresztény Közéleti Akadémia (KKA) – harangozta be a két társadalmi szervezet vezetője.
– A katolikus püspöki konferencia körlevele lelki megújulást szorgalmazott, mi pedig a szellemi megújulásért szeretnénk tenni valamit a nemzet felemelkedése jegyében – mondta Kránitz Mihály, a KKA elnöke. Beszámolt arról, hogy kecskeméti helyszínnel már e hét pénteken elkezdődik az országjáró körút. Többnyire régióközpontokban szerveznek találkozókat a lakossággal, a KÉSZ hálózata mentén. A KKA elnöke kijelentette, közös rendezvényeiken ajánlások bizonyára elhangzanak arról, kik és milyen programokkal szolgálhatják leginkább a keresztény társadalmi tanítás megvalósulását a jövőben.
Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke leszögezte: nem kampánykörútról van szó, ahogyan az egyházvezetés sem azonosult soha egyetlen párttal sem. Szerinte azonban tudatosítani kell a hívőkben: a hazai politikai palettán feloldhatatlan világnézeti különbségek találhatók. Hivatkozott az SZDSZ plakátjára – „Jöjjön el az Én országom” –, amely szerinte egoizmust és Isten-ellenességet tükröz, tehát alapvetően szemben áll mindazzal, amit a keresztények vallanak. Úgy vélte, alapvetően a jobboldal vállalja a keresztény értékek és az élet védelmének képviseletét hazánkban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.