Rejtélyes rablások az expresszvonatokon

Támadásokra panaszkodnak a MÁV és a szomszédos országok által üzemeltetett nemzetközi vonatok utasai. A bűncselekmények általában a magyar határállomások közelében történnek.

Kristály Lehel
2006. 01. 31. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyarapodnak az utóbbi időben néhány nemzetközi vonat utasainak fejfájásról, gyanús viselkedésű utaskísérőkről és tolvajlásokról szóló beszámolói. Értesüléseink szerint erdélyi újságírókkal és köztisztviselőkkel is megtörtént, hogy hazánkon átutazva elrabolták értéktárgyaikat és a pénzüket a vonaton.
Az osztrák és román vasutak többször megkeresték a MÁV-ot a tavalyi év második felében, mert a Bukarest–Bécs, illetve Belgrád– Bécs között közlekedő Dacia, valamint a Beograd expresszeken utazókat rendszeresen meglopják – erősítette meg érdeklődésünkre Kavalecz Imre, a magyar vasúti társaság szóvivője. A MÁV a megkeresések alapján tájékoztatást kért a magyar rendőrségtől. A belügyi szervek szerint a sértettek a magyar rendészeti és vasúti szerveknél nem jelentkeztek panaszaikkal, és ez komoly gondot jelent – mondta a szóvivő. Hozzátette: a sértettek feljelentéseiket többségében Bécsben teszik meg, és ez nehezíti az esetek felderítését.
A Yahoon létesített FreeEx újságírós levelezőlista egyik tagja arról számolt be korábban, hogy egy vasúti hálókocsi összes utasát úgy rabolták ki Magyarországon, hogy a tettesek feltehetőleg altatógázt fújtak a légkondicionáló rendszerbe. Az eset a Bukarest és Bécs között közlekedő Dacia expresszen történt, amikor a vonat a kürtösi határátkelőt elhagyva Magyarországon járt. A kirabolt utasok reggel fejfájásra ébredtek. Hasonló esetekről adtak hírt a Brassó és Budapest között közlekedő Corona nemzetközi gyorson is, ugyancsak magyar területen.
A Dacia, Beograd, Avala, Corona és Ister vonatjáratokról november óta nem érkezett bűncselekményről szóló jelentés a társasághoz. Ennek ellenére a MÁV kezdeményezte a veszélyeztetett vonatok fokozott ellenőrzését – közölte Kavalecz Imre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.