Rendbírság a szocialista honatyának

Rendbírsággal sújtotta a Fővárosi Bíróság Kékesi Tibor MSZP-s országgyűlési képviselőt, mivel ismét nem jelent meg a Csonka Gábor (Lendvai Ildikó volt kampányfőnöke) és társai ellen folyó büntetőper tárgyalásán.

Swendt Pál
2006. 01. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tanúként idézett Kékesi Tibor, aki egyben a fővárosi VI. kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának a tagja, a szabályos idézés ellenére másodszor sem jelent meg a sajtó teljes érdektelensége mellett zajló büntetőperen. Csonka Gábort vesztegetést színlelve elkövetett hivatali befolyással üzérkedéssel, a vele kapcsolatba került építési vállalkozókat pedig – miután csak a sajtón keresztül hozták a rendőrség tudomására a bűncselekmény elkövetését – hivatali vesztegetéssel vádolják.
A Kenéz Andrea vezette tanács tegnap tanúként hallgatta meg az MSZP Köztársaság téri székházának portásait. Egyikük feloldhatatlan ellentmondásba keveredett saját korábbi, rendőrségen tett vallomásával. A biztonsági őr a nyomozás idején még úgy emlékezett: a székházban saját cégének irodát bérelő Csonka Gábor rendszerint a portáról kísérte fel látogatóit, a tegnapi tárgyaláson azonban azt állította: Csonka vendégei mindig csak az előcsarnokban beszélgettek a kampányfőnök-vállalkozóval.
[Rendbírsággal…]
*
A vádirat szerint Csonka ötmillió forint kenőpénzt vett át az MSZP Köztársaság téri székházában lévő irodájában idősebb és ifjabb Jónás Csaba építési vállalkozóktól, azt ígérve, hogy közbenjárásával a Terézvárosi Vagyonkezelő Rt. kifizeti ötvenmillió forintos jogos követelésüket. Az átadáskor Csonka Gábor azt állította, a pénzt Kékesi Tibornak továbbítja – áll a vádiratban. Idősebb Jónás Csaba a bíróság előtt azt vallotta: Csonka további megrendeléseket ígért nekik azzal a feltétellel, hogy minden bevételből 10 százalékot vissza kell juttatniuk, mert a pénz az MSZP kampányára kell, hogy „ne a Viktor nyerjen 2006-ban”. A vállalkozók hangfelvételt készítettek a Csonkával folytatott beszélgetésekről, amiket az ügyészség a bizonyítékokhoz csatolt.
A szerdai tárgyalási napon tanúként kedden meghallgatott Kováts József, aki a cselekmény idején a vagyonkezelő cég egyik döntéshozója volt, elmondta: a 2002-es önkormányzati választások után Kékesi Tibor közvetítette számára azt az informális döntést, amely szerint az előző ciklusban megrendelésekhez jutott vállalkozások ne kapjanak újabb megbízásokat. Kováts állította, hogy Kékesi Tibor politikai megbízottként, a polgármester és helyettese tudtával járt el a vagyonkezelőnél. A perben tanúként idézték lapunk két munkatársát is, akik a botrányról elsőként beszámoló cikkünk elkészítésének körülményeiről nyilatkoztak.
A per márciusban az igazságügyi hangszakértők, valamint tanúk meghallgatásával folytatódik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.