Röviden

MN
2006. 01. 25. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vidéktanácsot javasol a kormány
Nemzeti vidékpolitikai tanács megalakítását kezdeményezi a parlamenthez benyújtott törvényjavaslatában a kormány, amely – a témát a pártpolitikai csatározások fölé emelve – javaslatok kidolgozásával, állásfoglalások, elemzések készítésével és tájékoztató tevékenységgel segítené elő a vidék helyzetének javítását – tudatta Nagy Sándor kancelláriai államtitkár. (MTI)

Laborprivatizációt sürget az SZDSZ
A debreceni Kenézy Gyula Kórház laboratóriumának privatizációját sürgeti az SZDSZ – jelentette be tegnap Gadus István hajdú-bihari pártelnök, a megyei közgyűlés szabad demokrata frakciójának vezetője, hozzátéve, hogy ezt a kezdeményezést támogatják majd a pénteki képviselő-testületi ülésen. (MTI)

Veér András búcsúztatása
Veér Andrást tegnap búcsúztatták a Farkasréti temetőben. A pszichiáter korábban az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet vezette, majd miniszteri biztosként is felügyelte ezt a területet, 1989 és 1991 között a Magyar Orvosi Kamara elnöke volt. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.