Röviden

MN
2006. 01. 25. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sugár András a Transelektrónál?
A Transelektro esetében a hitelező bankok által létrehozott válságmenedzsment élén más területről ismert hazai cégvezetők neve is szóba került. Lapinformáció szerint esélyes, hogy a posztot Sugár András, a T-Mobile tavaly távozott vezérigazgatója vagy Hónig Péter, a Malév Rt. elnöke töltse be. (MN)

Jóváhagyott GVH-döntés
A Fővárosi Bíróság nem jogerős ítéletében helybenhagyta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábbi, az autópályaépítő-kartell ügyben hozott elmarasztaló határozatát, egyben elutasította a felperesek keresetét. A GVH 2004 júliusában megállapította, hogy a Nemzeti Autópálya Rt. által 2002 nyarán kiírt közbeszerzési pályázatokon részt vevő vállalkozások versenytörvénybe ütköző megállapodást kötöttek. (MTI)

Tiltás a T-Online-nak
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a T-Online Magyarország Rt. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor több reklámjában arról tájékoztatott, hogy adott ADSL-szolgáltatása korlátlan, illetve forgalomfüggetlen. A GVH a jogsértő magatartás további folytatását megtiltotta. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.