Robbantások Iránban
Ahváz. Legalább négy ember halt meg tegnap pokolgéprobbanások következtében az iráni Huzisztán tartomány fővárosában. A robbanószerkezetek egy banknál és egy kormányzati irodánál robbantak fel a főként arabok lakta Ahvázban. A tartományban van az iráni olajkészletek többsége, ezért az ottani terrorcselekmények és tiltakozások komoly figyelmet keltenek Teheránban. (MTI)
Leváltották Kuvait emírjét
Kuvaitváros. Leváltotta a kuvaiti parlament asz-Szaad sejket, az alig egy hete hivatalban lévő emírt, idős korára és gyenge egészségi állapotára tekintettel – közölték parlamenti források. A 75 éves Szaad al-Abdullah asz-Szalem asz-Szabah sejket január 15-én nyilvánították emírnek két évvel idősebb bátyja, Dzsábir sejk halála után. Az új emír kinevezéséig az uralkodói teendőket a kormány veszi át. (MTI)
Kongó lett az AU soros elnöke
Kartúm. A Kongói Köztársaság veszi át az Afrikai Unió (AU) soros elnökségét a dárfúri konfliktusban érintett Szudán helyett, amely az ígéret szerint egy év halasztással kerül majd sorra. Sok afrikai állam azért nem tartotta alkalmasnak Szudánt a poszt betöltésére, mert az emberi jogok megsértésének komoly gyanúja merült fel vele szemben a dárfúri konfliktus miatt. Akadálynak tekintették azt is, hogy Szudán rossz viszonyban van a nyugati országok kormányaival. (MTI)

Ha Pride, akkor el a kezekkel az MTA-tól!