Röviden

MTI
2006. 01. 24. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pompeji

Csontos

Lassan mondom, hogy a plebs is megértse: nem lesz vulkánkitörés – mondta Ildicus Lendvaus, a pompeji választókerület képviselője. Mennyi időre ígérjem meg, hogy nem tör ki a Vezúv: húsz évre? – tette hozzá a császár.

Vonatkatasztrófa Montenegróban
Kisiklott, majd szakadékba zuhant egy zsúfolt vonat tegnap a montenegrói Podgoricától 15 kilométerre; legalább tízen meghaltak, és több mint százan – köztük egy magyar polgár – megsérültek. Jusuf Kalamperovic belügyminiszter szerint eddig három halottat emeltek ki a roncsok közül. A sebesültek fele gyerek, aki síelésről tartott hazafelé. A balesetet vélhetően a fékrendszer meghibásodása okozta. (MTI)

A Pyro-Technik felelős a károkért
A Pyro-Technik Kft. felelős a törökbálinti petárdaraktár felrobbanásával okozott károkért a Pest Megyei Bíróság tegnap kihirdetett elsőfokú, közbenső, nem jogerős ítélete szerint. A Pyro-Technik Kft. a polgári perben azzal védekezett, hogy a robbanásról nem tehet, az szerinte „idegenkezűség” eredménye volt. A bíróság azonban a szakértői vélemények alapján az alperesi védekezést nem látta bizonyítottnak. Az ítéletben a Pest Megyei Bíróság kizárólag a kártérítés jogalapjáról döntött. (MTI)

Hamisított a norvég rákkutató
Három vezető orvosi szaklapban publikált hamisításokon alapuló cikkeket Jon Sudbo norvég rákkutató. A csalásra akkor derült fény, amikor az onkológus egyik kollégája megkérdőjelezte a cikkben szereplő adatokat. Az írásában szereplő ellentmondásokkal szembesülve a kutató kénytelen volt beismerni, hogy az egész tanulmány valótlan állításokon alapul. (MTI)

Kenyai házomlás
Összedőlt egy négyemeletes épület tegnap Kenya fővárosában, Nairobiban. A baleset idején a házban körülbelül 280 ember tartózkodott, közülük legalább nyolcan meghaltak. Az első jelentések szerint több mint 50 súlyos sérültet vittek kórházba, a mentőosztagok puszta kézzel fogtak neki a mentésnek. (MTI)

Megölte gyerekeit a francia férfi
Egy férfi késsel átvágta négy gyermeke torkát, majd felakasztotta magát egy nyugat-franciaországi kistelepülésen vasárnap éjjel. A bretagne-i Vannes városának közelében található Néant-sur-Yvelben a családjától külön élő 31 éves férfi tettét a gyerekek anyja fedezte fel tegnap reggel, amikor a kicsikért ment, akik a hét végét az apjuknál töltötték. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.