Madárkór: kétséges a Tamiflu hatása
Nincs bizonyíték arra, hogy a Relenza vagy a Tamiflu nevű szer hatásos lenne a madárinfluenza-fertőzések megelőzésére – állítják brit kutatók. A Cochrane Collaborationben olvasható megállapítások szerint ezek a szerek csak bizonyos fajta influenzavírusok ellen vethetők be. Más kórokozók a kezelés ellenére is életképesek maradnak, és ha találkoznak a H5N1 vírussal az emberi szervezetben, mutálódhatnak – írta a Reuters. (Sz. K.)
Intelligens földrengésjelzők
Az amerikai Maryland Egyetem diákjai a NASA-val közösen olyan érzékelők kifejlesztésén dolgoznak, amelyek segítségével a Föld állapotát figyelő műholdak gyorsan reagálhatnak a szeizmikus aktivitásra és a vulkáni tevékenységre. A kísérleti szenzorok egyik parancsát a NASA EO–1 szatellitje kapta, hogy felvételeket készítsen a glóbusz egy meghatározott területéről. A másik szignált a megjelölt területen elhelyezett robotnak küldték, ugyanazzal az utasítással. (Sz. K.)
Új rovarfajták
A Zara Környezetvédelmi Kutatóközpont által közzétett kép egy pókszerű rovarról, amelyet a közelmúltban találtak a kaliforniai Sequoia Nemzeti Parkban. Biológusok összesen 27 új rovarfajtára – pókokra, százlábúakra és skorpiószerű egyedekre – bukkantak az amerikai szövetségi állam középső részén lévő nyirkos barlangok mélyén. (MTI)
Kozmikus üledék az óceánok mélyén
Egy darabokra szakadt aszteroida borított homoktakarót a Földre 8,2 millió évvel ezelőtt – állapították meg amerikai geokémikusok az Atlanti- és az Indiai-óceán fenekére lerakódott üledék tanulmányozása alapján. Az egymástól távol eső helyekről vett mintákban a hélium egy, a Földön ritka fajtáját találták meg, amely azonban a Földön kívüli világokban gyakori anyag. A Nature beszámolója szerint a tengeri üledékben ma is kimutatható kozmikus por valószínűleg a Mars és a Jupiter közötti aszteroidaövezet egy nagyobb égitestétől származik (Sz. K.)
Örökletes védettség a tbc ellen
Francia és dél-afrikai kutatók két olyan génvariációt azonosítottak, amelyek csökkentik a tuberkulózis kialakulásának veszélyét. A multifunkcionális CD209 gén fontos szerepet játszik az AIDS, az ebola, a cytomegalovírus, a hepatitis C, a dengue láz és más betegségek kifejlődésének megakadályozásában is, és ha sikerül jobban megérteni a működését, talán a többi betegség gyógyításához is közelebb jut a tudomány. A Földön minden harmadik ember hordozója a tbc-t okozó Mycobacterium tuberculosisnak, de csak a fertőzöttek 5–10 százalékánál alakul ki a betegség. (MTI)

Brutális karambol, lezárták a főutat