Helyreigazított a Népszava
Huszonnégy óra alatt helyreigazította a Népszava egy saját, január 16-i állítását, elismerve: a Demszkyt bírálják a plakátokon című cikkükben valótlanul állították, hogy dr. Győri Tibor Fidesz közeli cégeket adott el Kaya Ibrahimnak és Josip Totnak. A Népszava leszögezte, Győri Tibor (aki egyébként a Budapest Riport többségi tulajdonosa – a szerk.) semmilyen céget nem adott el a két nevezett személynek. (MN)
ORTT-elmarasztalás a Klubrádiónak
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) panaszbizottsága helyt adott M. Szabó Imre panaszának, aki a Klubrádió Kontra című műsora miatt fordult a médiahatósághoz. A műsorban az M. Szabó Imre újságíró és Cserni János bíró között lezajlott, M. Szabó ártatlanságát megállapító büntetőeljárásról oly módon esett szó, hogy az újságíró nem kapott megszólalási lehetőséget. A panaszbizottság médiatörvénybe ütközőnek értékelte a rádió viselkedését. (B. B.)
Bántó SZDSZ-plakát
Mélyen megbántott bennünket az SZDSZ kampányplakátja, amelyben a miatyánk, a kereszténység legszentebb imádsága egyik parafrázisaként szerepel: „Jöjjön el az én országom” – írja nyilatkozatában az Értékrend Asztaltársaság. A Spányi Antal katolikus püspök által közzétett dokumentum aláírói felszólították az SZDSZ felelős vezetőit, a jövőben tartsák tiszteletben minden vallás szimbólumait és tanítását, és ezeket ne használják fel kampánycélra. (J. I.)
Csalódott barcsiak
Nem Barcson lesz a hónap végére tervezett magyar–horvát közös kormányülés, hanem Budapesten – erősítette meg a kormányszóvivői iroda. Gyurcsány Ferenc decemberben jelentette be: január végén a Dráva-parti kisvárosban ülnek tárgyalóasztalhoz a két kormány miniszterei. Később viszont kiderült: a horvát kormány tagjai találkozni szeretnének Sólyom László köztársasági elnökkel, aki csak Budapesten tud eleget tenni a meghívásnak. (G. J. A.)

Brutális kutyatámadás történt Magyarországon