Röviden

MN
2006. 01. 18. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Persányi: 2005 a siker éve volt
Egyre nagyobb összegeket sikerül környezetvédelemre, természetvédelemre, vízügyi feladatokra fordítani, a múlt évben ez az összes minisztériumot számba véve elérte a 170 milliárd forintot, az idén pedig 250 milliárd forint lesz – hangsúlyozta Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter múlt heti évértékelő, évnyitó sajtótájékoztatóján. A miniszter úgy látja: jelentős sikereket értek el többek között a levegőtisztaság-védelemben és a hulladékgazdálkodásban. (MTI)

Ne mélyítsék a Duna medrét?
A DDSG német–osztrák hajózási vállalat állásfoglalása szerint a folyami szállítás fejlesztéséhez nincs szükség a Duna további mélyítésére. A cég vezetése támogatja a WWF, a nemzetközi természetvédelmi szervezet javaslatát, amely szerint a meglévő flotta célirányos fejlesztésével kell alkalmazkodni a még ma is pótolhatatlan természeti értékeket őrző folyó adottságaihoz. A magyar kormány az idén komoly forrásokat költ a mélyítés előkészítésére. A WWF szerint nem a folyót kellene a hajókhoz alakítani, hanem a hajókat a folyóhoz. (MN)

Körmöcbányai aggodalom
Városunk az aranynál is többet ér jelszó alatt szervezkednek az egykori aranybányászatáról és pénzverdéjéről híres város, a felvidéki Körmöcbánya lakói, akik ellenzik, hogy egy kanadai társaság a város közvetlen szomszédságában felújítaná a nyíltszíni aranybányászatot. (MTI)

Ciánszennyezés az Elbán
Cseh környezetvédelmi szakemberek keresik annak a ciánszennyezésnek a forrását, amely az Elba folyó hatvan kilométeres szakaszán több- tonnányi hal pusztulását okozta. A halászok csütörtökön jelezték a halpusztulást Prágától keletre. (greenfo.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.