Röviden

MTI
2006. 01. 16. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Váratlan OÉT-ülés
A hivatalos munkarendben nem szereplő ülést tart ma a késői órákban az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), ahol az ágazati párbeszédbizottságok tavalyi munkájának értékeléséről, valamint a bizottságok működésének törvényi szabályozásáról lesz szó. Szakértők érdekesnek tartják, hogy míg az Alkotmánybíróság az OÉT törvényi szabályozásának elkészítését írta elő, a kormány mégis az ágazati szintre készítette el javaslatát. Ismert: az MSZOSZ ágazati szervezetei 2002-ben együttműködési megállapodást kötöttek Medgyessy Péterrel, de a konföderáció az MSZP mostani választási programjába is bedolgozik. (B. Á.)

Trianon-emlékmű közadakozásból
Trianon-emlékművet szeretne állítani Nagykörűn az Ártér Egyesület. A civil szervezet szóvivője közölte, az alkotás megvalósításához legkevesebb négy és fél millió forintra van szükség, amelyet közadakozásból teremtenének elő. A tervvázlat már megszületett, a mű felállításához a Tisza-parti település önkormányzata hozzájárult egy hely kijelölésével.
A gyöngyössolymosi kőből, tardosi vörös márványból, süttői mészkőből kialakítandó, tetején egy bronz turulmadarat tartó emlékmű megalkotását Győrfi Sándor Munkácsy-, Mednyánszky- és Szervátiusz-díjas szobrászművész vállalta ingyen. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.