Mobilszolgáltatói tender Szlovákiában
A szlovák kormány megerősítette, hogy június 30-ig írja ki a harmadik mobilszolgáltatói tendert. A jelenleg meglévő két hálózatot az Orange és a T-Mobile üzemelteti. A szlovák Sme lapnak a tender előkészítésével kapcsolatban jól informált forrásra hivatkozó jelentése szerint a harmadik hálózat iránt egyebek között
a Vodafone, a spanyol Telefónica, a brit Virgin Mobile és
a svéd TeliaSonera is érdeklődését fejezte ki.
A Nokia rendezte szabadalmi vitáját
A finn Nokia bejelentette, hogy rendezte szabadalmi vitáját a japán Kyocera Corporationnal, engedélyezve a japán cégnek, hogy néhányat azok közül használjon. A megállapodás szerint a Kyocera jogdíjat fizet a világ vezető mobilgyártójának alapvető szabadalmaiért és még néhányért. Ellentételezésül a Nokia lehetőséget kap a Kyocera alapvető és azon szabadalmainak használatára, amelyek a Nokia mobiltelefonokat érintik.
Sms-en figyelmeztet több brit bíróság
„Fizess, vagy rács mögé kerülsz!” – ilyen és ehhez hasonló rövid szöveges üzeneteket küldött próbaképpen több brit bíróság egyes pénzbüntetésre ítélt személyek mobiltelefonjára. A kísérlet meglepő sikerrel járt: a címzettek háromnegyede sietve befizette tartozását. Az alkotmányos ügyek minisztériumának szóvivője hozzátette, hogy ezt a korszerű távközlési módszert a jövőben alkalmazhatják olyan esetekben is, amikor például valaki „elfelejt” megjelenni kitűzött bírósági tárgyalásán vagy – ha közmunkára kötelezték – kijelölt munkahelyén.
Adatátvitel kézfogással
Feleslegessé teheti a névjegycserét egy japán találmány, amelynek révén az egymással parolázó két ember adatai automatikusan megjelennek a másik mobiltelefonján. Az NTT japán mobiltelefoncég által kifejlesztett új technológia az emberi testet alkalmazza adattovábbító eszközként oly módon, hogy alacsony feszültségű áramot keringet benne.
Megvonták a Mobtel működési jogát
Káros és törvényellenes szerződéskötés miatt a szerb kormány megvonta a működési jogot a legnagyobb szerbiai mobiltelefon-szolgáltatótól, a Mobteltől. A kormány közleményéből kiderül, hogy a Mobtel a kabinet engedélye nélkül kötött szerződést az Ekrem Luka koszovói albán üzletember kezében lévő koszovói telefonszolgáltatóval, a Mobikossal, s ezzel törvénytelenül átengedte az állami licencet ennek a vállalatnak.
(Bozay Gergely, Jámbor Gyula, K. Tóth László, Puskás Bence, Putsay Gábor)

Zápor és 30 fokos hőség várható