Röviden

MTI
2006. 01. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nőtt a GDP az unióban
A 2005. harmadik negyedévben mind az euróövezetben, mind a teljes unióban a bruttó nemzeti termék 0,6 százakkal nőtt az azt megelőző negyedévhez képest – bocsátotta ki módosított becslését az Eurostat, az unió statisztikai hivatala. 2005 második negyedévében az euróövezetben a növekedés 0,4 százalék, a 25-ök uniójában pedig 0,5 százalékos volt. (L. I.)

Zöld jelzés a génkezelt kukoricának
Az Európai Bizottság tegnap engedélyezte, hogy a GA21-es és a MON863-as génkezelt kukoricafajtákat élelmiszerként és élelmiszeranyagként használják. A MON863x810-es jelzésű génkezelt kukorica immár importálható és iparilag felhasználható, elsősorban takarmányként. A három kukoricafajtán és bármely, e kukoricákat tartalmazó terméken egyértelműen fel kell tüntetni, hogy génkezeltek. (L. I.)

Támogatás jut a Volán cégeinek
Még folynak a tárgyalások a Pénzügyminisztériummal, de a tervek szerint az idén is legalább ötmilliárd forintot kapnak a Volán-társaságok – jelentette ki az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. ügyvezető igazgatója. Németh Ákos hangsúlyozta: a támogatás tőkeemelésen keresztül történik, de környezetvédelmi fejlesztésekre is sor kerül. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.