Röviden

MTI
2006. 01. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bírósági nagyüzem a választásokon
A választójogi rendelkezések szerint a bíróságnak egy napja lesz arra, hogy elbírálja az országgyűlési választások eredménye ellen beérkező kifogásokat – mondta tegnap Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Egyelőre kérdéses, hogyan történjék a határidő számítása, hiszen ha hiánypótlásra lenne szükség, akkor a rendszerint magánszemély bejelentőt erről értesíteni kellene. Az új rendelkezések szerint megoldandó az is, hogy a sajtót tájékoztassák a bírósági döntésről, hiszen az információ közérdekű, és azt is tervezik, hogy a határozatot közzéteszik majd a bíróság honlapján. (K. A.)

Újabb szarvashiba a felvételinél
Az Országos Felsőoktatási Információs Központ felszólította a felvételizőket, hogy ellenőrizzék a B jelű jelentkezési lappal vásárolt csekken szereplő öszszeget, ugyanis néhány dokumentumon 3000 forint helyett 30 000 forintot tüntettek fel. Roberts Éva közleményében arra kéri a diákokat, hogy ha jelentkezési lapjukon a nagyobb, téves összeg szerepel, akkor cseréltessék ki a nyomtatványt a vásárlás helyén. Az előzetes adatok szerint néhány száz hibás lap van forgalomban. (F. M.)

Soha nem látott fővárosi ígéretek
Kétszázmilliárd forintot költ idén közlekedési fejlesztésre a kormány és a főváros, 2006 a mobilitás éve lesz – jelentette be tegnap Demszky Gábor főpolgármester és Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. Kupper András, a fővárosi Fidesz–MKDSZ-frakció vezetője közölte: a soha nem látott fejlesztések bejelentésével a fővároson végigsöprő ígérettornádó vette kezdetét, pedig 15 év után az eredményekről kellene beszélni. (Sz. Zs.)

A doni katasztrófára emlékeztek
Koszorúzással, katonai és hagyományőrző tiszteletadással és ünnepi műsorral emlékeztek meg a Hadtörténeti Múzeumban a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg 1943. évi doni áttörésének 63. évfordulójáról, és az épület díszterén leleplezték a második világháborúban önkéntes és hivatásos szolgálatot teljesítő ápolónők emlékezetére állított márványtáblát. (MTI)

Az MSZP támogatná az Akadémiát
Pártja támogatásáról biztosította Hiller István, az MSZP elnöke Vizi E. Szilvesztert, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökét, amikor a tudóstársaság első embere dolgozószobájában kereste fel a politikust. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.