Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetVálasz a Fidesznek Nagyon komolyan fogunk venni a jövőben minden további nyilatkozatot, amely sérti a Financial Times tisztességét – írta a Fidesznek küldött válaszlevelében Hugh Carnegy. A brit lap vezető szerkesztője visszautasította, hogy a magyar kormány megismerhette volna előzetesen a hazánkról szóló „special report” tartalmát. Ismeretes, a Fidesz szóvá tette: a kormány 20 millió forintért hirdetett abban a mellékletben, melyet később felhasznált kampányában. Miután a lap szerint a Fidesz elismerte szakmai tisztességüket, a Financial Times lezártnak tekinti a vitát. (MN) Segített a CIA? A Globus horvát hetilap szerint amerikai szakértők, köztük George Tenet, a CIA akkori igazgatóhelyettese segítségével készítették elő a horvátok 1995 nyarán a Krajina visszaszerzésére indított hadműveletet, amelynek főparancsnoka, Ante Gotovina ellen büntetőeljárást indított a hágai Nemzetközi Törvényszék. (MTI) Gáztároló magántőkéből A földgáz stratégiai készletezéséről szóló törvény elfogadása után pályázatot írnak ki a stratégiai földgáztároló megépítésére. Hatvani György, a gazdasági tárca helyettes államtitkára elmondta: a megvalósítást magánvállalkozók bevonásával, PPP-konstrukció keretében tervezik. (MTI)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!