Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetBejött az egykulcsos adó Szlovákiában A tervezett deficit felével zárt a szlovák költségvetés. A szlovák központi büdzsé hiánya tavaly 34 milliárd koronát tett ki, ami jócskán elmaradt a tervekben szereplő 61,5 milliárdos felső értéktől – értesült a Napi Online. A jelek szerint bejött az adórendszer egyszerűsítése, egykulcsossá tétele, ahol 19 százalék terheli a jövedelmeket és a vállalati nyereséget is. Az adóbevételek több mint hat százalékkal, 222,6 milliárd koronára nőttek, ami bő 10 százalékkal múlja felül a tervet. (MN) Megakadt a békefolyamat Pakisztán azzal vádolta meg Indiát, hogy beleavatkozik belügyeibe, mikor Újdelhi aggodalmát fejezte ki a pakisztáni Balosisztán tartományban zajló összecsapások miatt. – Azt tanácsoljuk az indiai tisztviselőknek, hogy foglalkozzanak saját ügyeikkel – nyilatkozta a pakisztáni külügyminisztérium. India ugyanakkor úgy vélte, semmilyen különös célja nem volt a megjegyzéssel, a külügyminisztérium szóvivője mindössze újságírói kérdésre válaszolt. Erre reagálva a pakisztáni külügy meghökkenését fejezte ki afölött, hogy India semmi különöset nem lát egy pakisztáni belügy kommentálásában. Egyúttal Iszlámábád kifejezte aggodalmát, hogy az ilyen indiai lépések gyengíthetik a két ország erőfeszítéseit a közös problémák, köztük Kasmír ügyének megoldására. (MN)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!