Stabilizálódott a legális cigarettapiac

Nagy Ottó
2006. 01. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Stabilizálódott, egyúttal át is rendeződött tavaly a hazai cigarettapiac. A stabilizáció a második fél évben következett be, miközben a verseny a legolcsóbb kategóriájú cigaretták között éleződött ki. Utóbbiban komoly szerepet játszott a feketepiac és az ott tapasztalható olcsó árak, az itt vásárlók több mint nyolcvan százaléka ugyanis az ár miatt vesz illegálisan forgalomba hozott cigarettát – ismertette tegnap Lábody László, a British American Tobacco (BAT) vállalati kapcsolatok és szabályozási ügyek igazgatója. Ezt megelőzően azonban a legális hazai cigarettapiac a 2001-es 21 milliárd szálról 2005-re 13 milliárd szálra csökkent a 2002-től 2004-ig bekövetkezett, addig összességében 95 százalékos adóemelés miatt, amely a feketekereskedelem fellendüléséhez vezetett. A legális piac csökkenése 2004-ben volt a legdrámaibb, 24 százalékos – folytatta az igazgató, kiemelve, tavaly azért stabilizálódhatott a piac, mert nem volt adóemelés, és a csempészekkel szemben hatékonyabban lépett fel a vámhatóság is.
Nagy János, a vám- és pénzügyőrség országos parancsnoka elmondta, valóban értek el sikereket, ami mérhető abban, hogy a legnépszerűbb csempészett cigaretta ára közel megduplázódott, de még messze vannak attól, hogy a teljes illegális piacot felszámolhassák. A legtöbb baj az ukrán határon tapasztalható, ott tíz gépkocsiból még mindig nyolcban megpróbálnak átcsempészni valamit – tette hozzá. A piaci átrendeződés következtében számos alacsony árú márkát vezettek be, ott folyt a verseny, ahol a 47 százalékos piacrészesedéssel vezető BAT nem volt jelen. Ezért a cég januártól Viceroy márkáját átpozicionálta a legalacsonyabb kategóriába, ahol szintén piacvezető szerepet akarnak elérni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.