Egy kehidakustányi vállalkozó javaslatára pénteken megalakul a Széchenyi Klub, amely a polgári kormány által életre hívott Széchenyi-terv újraindításáért kíván síkraszállni.
– Létezett egy jó program a magyar gazdaságban, a Széchenyi-terv, s úgy gondolom, hogy ezt folytatni kellene – indokolta a Széchenyi Klub létrehozásának szükségességét a kezdeményező Horváth Tihamér, a Kehida Termál Hotel tulajdonosa és ügyvezető igazgatója.
A pénteki eseményen Matolcsy György volt gazdasági miniszter, a Növekedéskutató Intézet igazgatója és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke is részt vesz, s mindketten előadást tartanak olyan polgármesterek társaságában, akiknek településén a polgári kormány idején jelentős fejlődést indított el a Széchenyi-terv keretében elnyert támogatás. A klubalakító rendezvényre Kehidakustányba várják „azon projektek gazdáit, vezetőit, akik már bizonyították munkájukkal, hogy alkalmasak országos példává, mintává válni, valamint vállalják is, hogy egy jó nemzeti gazdaságfejlesztési program transzparensei, élharcosai, lobbistái lesznek”. Horváth számokkal bizonyította, hogy vállalkozásának, illetve Kehidakustánynak mit jelentett a Széchenyi-terv. A program beindulása előtti évben vállalkozásuk 3,5 millió forint közterhet fizetett be, 2005-ben viszont 145 milliót. A településen 1998-ban három szobát adtak ki a lakosok, míg tavaly több mint ötszázat.
A helyi önkormányzat 2000-ben hatmillió forintot tudott fejlesztésre költeni, ám a múlt évben 250 milliót, köszönhetően a községben működő vállalkozások által befizetett adó folyamatos emelkedésének. Mindeközben jelentős mértékben csökkent a munkanélküliség, nőtt a foglalkoztatottak száma, s megszűnt az elvándorlás. A hoteltulajdonos kiemelte, hogy a Széchenyi-terv által megerősített vállalkozások azóta is gyarapodnak és munkahelyeket teremtenek, s ebből a környező települések is profitálnak.

Élete egyik legfelkavaróbb ügyéről beszélt a nyomozó: nem gondolta volna, milyen szörnyűséggel állnak szemben