Negyvennyolc emberrel a fedélzetén lezuhant, majd kigyulladt tegnap este egy An–24-es szlovák katonai szállító repülőgép a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Telkibánya térségében – közölte Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. A távirati iroda információi szerint nem sokkal fél nyolc után vesztette el a radarjelet a légiirányítást végző HungaroControl, majd a magyar légierő kutató-mentő szolgálata kapott riasztást.
Mivel a repülő Pristinából Kassára tartott, és már közel járt a szlovák határhoz, ezért a szlovák hadsereg kutató-mentői engedélyt kaptak, hogy berepüljenek hazánkba, így ők végezték el a gép felderítését.
A lapzártánkkor helyszínre érkező tudósítónk arról számolt be, hogy a roncsok között egyetlenegy túlélőt találtak, állapotáról egyelőre nem tudtunk meg többet. Elmondta azt is, hogy a szlovákok nem csupán a levegőből, de gépkocsival is bekapcsolódtak a mentésbe. Annyit megtudtunk, hogy a légi keresőcsoport a tűz fénye alapján találta meg a gép roncsait.
A mentést a megyei rendőrkapitányság és a tűzoltóság, valamint a katasztrófavédelem kezdte meg. Tudósítónk legkevesebb öt mentőautót látott a helyszínre érkezni.
A repülőn értesüléseink szerint negyvennyolc utas volt a sze a háromtagú személyzettel együtt. Szlovákiai tudósítónk értesülései szerint mind Koszovóban szolgálatot teljesítő szlovák katonák voltak. Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-Főkapitányság szóvivője lapunk kérdésére elmondta, hogy a rendőrség Hejce környékéről kapta a riasztást, ahol a jelentések szerint erdős területen csapódott a földnek a gép. A mentők is elindultak a katasztrófa feltételezett helyszíne felé, de a rossz talajviszonyok miatt nehezen tudták megközelíteni azt a rész, ahol a roncsot sejtették.

Káosz várható? A villamosvonalak felújítása miatt teljesen átszabják a közlekedést