Fontos folyamat jelentős állomásához érkezett a budapesti és a bécsi tőzsdei együttműködés – közölte Horváth Zsolt, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatója. A két tőzsde vezetője által megtartott tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott: a Budapesti Értéktőzsde és a bécsi tőzsde szorosabbra fűzi együttműködését az információ- és indexlicenc-értékesítés, valamint a felelős vállalatirányítási ajánlások kidolgozása terén.
Az információszolgáltatás területén a regionális kooperáció jelentős hozzáadott érték lehet, mivel a több kisebb tőzsde együttes adata elérheti azt a „kritikus tömeget”, amellyel az Európán kívüli potenciális befektetők szemében is felértékelődhet – mondta Michael Buhl, a bécsi tőzsde társ-vezérigazgatója.
Horváth Zsolt hozzátette: a Budapesti Értéktőzsde kereskedési adatai 2005 novemberétől elérhetők a bécsi tőzsde vendorszerverein és adatformátumában. Mint mondta, az egységes adatszolgáltatási szerződés és üzleti gyakorlat kialakítása megkezdődött, s várhatóan 2006 végére befejeződik. A két tőzsde harmonizálni kívánja a díjstruktúrát, s közös adatcsomagokat alakít ki.
Emellett 2005. december 6-án megállapodtak az indexlicenc-értékesítési tevékenységek összehangolásáról. A bécsi tőzsde vállalta, hogy a jövőben a Budapesti Értéktőzsde ügynökeként értékesíti a Budapesti Értéktőzsde indexeinek licencét, és segítséget nyújt az indexek felhasználását célzó egyéb projektek, például a BUX ETF kibocsátásának kivitelezésében. A Budapesti Értéktőzsde indexei nemzeti és nemzetközi védjegyként kerültek lajstromozásra, és ezek a szellemi termékek komoly értéket képviselnek mind hazai, mind nemzetközi tőkepiaci viszonylatban.

Alkesz, piás, rokinyugis – saját támogatóikat alázták porig Magyar Péterék