Tanuljunk a kampányból!

Sokan nem szeretik a kampányidőszakot, taszítja őket az állandósult feszültség, a folyton kiütköző durvaság. Igazuk van az embereknek, nem üdítő jelenségek ezek, de próbáljuk meg a választási hadjárat jó oldalát is nézni. Ne csak azt vegyük észre, hogy „már megint hülyének néznek minket”, hanem azt is, amikor politikai elitünk megbecsüli, odaadó figyelmével tünteti ki szerény személyünket, szórakoztatni meg boldogítani akar minket. Ha megfelelő a hozzáállásunk, a kampány hasznos, mulatságos és tanulságos is lehet. Eleve minden kampány tanulságos, csak nem akarjuk észrevenni. Pedig ezekben a hetekben olyan új, eredeti ismeretekhez juthatunk, amilyenekről a szürke hétköznapokban sejtelmünk sem lehet.

Például ki gondolta volna, hogy a magyar nyugdíjasok eltökélten baloldali része oly önzetlen és áldozatkész, hogy az már az aszkézis határát súrolja? Az utóbbi napokban az újságok levelezési rovatait, rádiós és televíziós csatornák betelefonálós műsorait, sms-üzenetsorait ellepték azok az öntudatos nyugdíjasok, akik nem tartanak igényt a 14. havi nyugdíjra, sőt, ha megkapnák, akkor visszautasítanák azt. Nekik bőven elég, amit a Gyurcsány ad, az Orbán ne adjon, kikérik maguknak még az ígéretet is. Szerintük az Orbán csak elvett a nyugdíjasoktól, de szerencsére az a drága Medgyessy meg az az aranyos Gyurcsány kamatostul visszaadta az egészet, annál többet ők nem várnak és nem is remélnek. Ha nekik így jó, akkor nincs mit tenni, parttalan viták és győzködések helyett inkább megoldást kell keresni a problémájukra. Az MSZP győzelme esetén ezzel sem kell foglalkozni, ellenben ha mégis a Fidesz nyerne, az lesz a legegyszerűbb, ha bejelentkeznek a nyugdíjfolyósítónál, hogy látni sem akarják a 14. havi ellátmányt, ilyesmivel lehetőleg ne is zaklassák őket. Egyébként az „elvevős” polgári kormányzás idején az átlagnyugdíjak 80 százalékkal növekedtek, a mindent visszaadó ballib koalíció eddigi ténykedéseként 55 százalékkal, és a 13. havi nyugdíjból három év alatt csak másfél havit osztottak ki. De ezek csak élettelen számok, az MSZP-rajongó nyugdíjasok szubjektív komfortérzetét nem befolyásolják.

A számok, a tények a kormány gazdasági-pénzügyi szakembereire sem, vagy csak nagyon szelektíve hatnak, különösen így kampány idején. Nyilván van valami egészen speciális, kampányra élesített hallókészülékük azoknak, akik tisztán hallják a „pannon puma” (szittya szúnyog, turáni tulok stb.) gazdaságának dübörgését. Természetesen vannak statisztikai mutatók, amelyek jól alakulnak, de a makrogazdasági adatok 1950-ben is lenyűgöző képet nyújtottak, csak éppen az emberek életében nem hoztak még mikrojavulást sem. Most is így vagyunk, a gazdaság mintha felettünk dübörögne el. Eddig azt hittük, nincs mit büszkélkedni azzal a gazdasággal, amelyben tízezrével növekedett a munkanélküliek, százezrével a szegénységben élők száma, tömegesen mennek csődbe a kis- és középvállalkozók, megszorításról megszorításra fuldokolnak az oktatási, kulturális, egészségügyi, szociális intézmények, de ez tudatlanságunkból fakadt, mert figyelmen kívül hagytuk a szocialista kampány sajátos vívmányait. Pedig a kampánynak köszönhetjük ama nélkülözhetetlen ismeretünket is, hogy a nagy, nemzetközi pénzügyi szervezetek negatív minősítései egyáltalán nem a kormány gazdasági, pénzügyi politikájának szólnak, hanem kizárólag az ellenzék választási ígéreteire reagálnak ily kritikusan. Magyarán: a Fidesz tehet mindenről. Gyurcsány Ferenc pár héttel ezelőtt kijelentette: nem akar éhséglázadást. Ha nyitott lélekkel, haladó szellemmel tanulunk, épülünk, gyarapodunk a kampányából, ilyen veszély nem fenyegetheti árva népünket. Sokkal inkább egy „bőséglázadástól” kell tartanunk, de ha bízunk a szocialistákban, ők attól is megóvnak minket.