Terroristák a romok alatt

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat három tagja, köztük az egyik robbanószer- és vegyifegyver-szakértője is meghalt abban az amerikai légitámadásban, amit a kelet-pakisztáni Damadola falu ellen a múlt héten hajtottak végre. Az akciót követő tömegtüntetések a térség politikai instabilitásának egy új tényezőjére is ráirányították a figyelmet.

Hírösszefoglaló
2006. 01. 20. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pakisztáni illetékesek közlése szerint Midhat Murszi, más néven Abu Habab al-Maszri egyike volt a három ismert al-Kaida vezetőnek, akik részt vettek a Damadolában tartott találkozón. „A pakisztáni hatóságok azt közölték az ABC televízióval, hogy Murszi rajta volt a késő esti találkozóra meghívottak listáján. A hatóságok azt is közölték, hogy Ajman az-Zavahírit, az al-Kaida második számú vezetőjét is várták a találkozóra, de ő feltehetőleg meggondolta magát.”
Amerikai harci gépek múlt pénteken a CIA utasítására rakétákkal lőtték Pakisztán Afganisztánnal határos vidékén fekvő Damadola falut. A támadás, amelynek állítólag Ajman az-Zavahíri volt a célpontja, 21 polgári személy életét követelte. Az esetet követően több pakisztáni városban is heves Amerika- és kormányellenes tömegtüntetések zajlottak. Az ügy érdekessége, hogy a határ afgán oldalán is az utcára vonultak az emberek, ám a résztvevők ott a „halál Pakisztánra”, „halál a terrorizmusra” jelszavakat skandálták. A felvonulás csak az egyik jele annak, hogy Afganisztánban egyre rosszabb Pakisztán megítélése, hiszen sokan úgy vélik, immár nem az egykor tálibok uralta ország, hanem jóval népesebb szomszédja jelent veszélyt a térség számára. Afganisztánban úgy vélik, Iszlámábád Washington-barát politikájának árnyékában a lakosság körében mind erősödik a szélsőségesség, amely értelemszerűen Kabul biztonságát is fenyegeti. Pakisztán mindazonáltal egy kerítés építéséhez fogott hozzá, hogy megakadályozza a terroristák, drogkereskedők átszivárgását a határon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.