Titokban utazott Kínába Kim Dzsong II

2006. 01. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kim Dzsong Il a délkelet-kínai Sencsen (Shenzhen) városában korszerű távközlési berendezéseket gyártó üzemeket tekintett meg a hét végén – állítja a japán sajtó több képviselője. Az észak-koreai elnökre azért irányult fokozott figyelem, mert több helyen látták felbukkanni az elmúlt héten. Múlt kedden arról lehetett hallani, hogy Kínán keresztül Oroszországba utazott, majd néhány nappal később állítólag kétnapos látogatásra érkezett Kantonba (Guangzhou). A kommunista állam vezére 2001-ben és 2004-ben is járt Kínában, de – a mostani úthoz hasonlóan – azokat a látogatásokat is titokban tartották.
A BBC tegnapi tudósítása arra hívja fel a figyelmet, hogy a pekingi vezetés nagy befolyást gyakorol az 1994 óta hatalmon lévő államfőre. A mostani látogatás alkalmával Kína vélhetőleg a gazdasági reformok bevezetésére akarja ösztönözni Phenjant. A pekingi megbeszélések valószínűleg azt a célt is szolgálják, hogy Kína újabb nyomást gyakoroljon Kimre, az térjen vissza a nukleáris programjáról szóló hatoldalú tárgyalásokhoz. Elemzők szerint a phenjani vezetés kommunista partnerére hallgat leginkább. Peking nagy mennyiségű fűtőanyaggal és élelmiszerrel látja el Észak-Koreát.
Phenjan a múlt ősszel felfüggesztette részvételét a két Korea, az Egyesült Államok, Kína, Japán és Oroszország részvételével tartott hatoldalú tárgyalásokon, tiltakozásul, hogy Washington pénzügyi szankciókat léptetett életbe észak-koreai vállalatok ellen.
A Újságírók Határok Nélkül sajtószabadságot támogató nemzetközi szervezete közleményben elítélte a kínai hatóságokat a hírzárlat miatt, s azt „a bolygó legrosszabb diktátora védelmét szolgáló állami hazugságnak” nevezte.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.